5 ok, amiért a koronatúlélő Fekete Zaj fesztivált nem lehetett nem szeretni

Erdő, erdő, erdő… (1-es ok: A helyszín)

Sástó Budapestről könnyen-gyorsan, bő egy óra alatt megközelíthető (idén külön fesztiválbusz is indult), és hát azért mégis csak az ország legmagasabban fekvő taváról van szó, a körülötte húzódó sötét, vadromantikus erdővel, annak minden bájával (erre az évre medve is jutott, “akinek” lehetséges felbukkanására a szervezők időben figyelmeztették a nagyérdeműt). Bár az emberek nehezen mozdulnak ki, a helyszín kétségkívül komoly vonzerővel bír: 2009 és 2012 Sástón, majd két éven át a budapesti Dürerben hozták tető alá a bulit, 2014 és 2017 között átmenetileg a sástói kiskempingben (korábbi úttörőtábor helyén) volt a fesztivál, majd 2018-ban újra az eredeti helyszínre, a nagykempingbe költözött. Ez egy abszolút kényelmes, tágas, profi terep, pláne, hogy a kempinget az elmúlt években felújították, nem messze kalandparkot, a közvetlen közelében pedig libegőt építettek. Nem véletlen, hogy a délelőtti zajtúrák – kirándulások a környék nevezetességeihez – évről évre népszerűek, idén pedig éjszakai kilátó-látogatás is várta az igazán elvetemült zajongókat (a sástói nagy, sárga kilátó felújítása épp a napokban fejeződött be).

Underground, de nem amatőr (2-es ok: A ZENE)

Az underground zenék egy igen széles skálájáról van szó, a hörgős-károgós, darálós, szenvedős death/doom/black metaltól a dark electro, ambient, psy, trance műfajokon át a darkwave-goth, szintipop produkciókig. Annó 2000 és 2007 között az ecsegfalvi Nightbreed fesztivál volt ezeknek a zenéknek a gyűjtőhelye, de nosztalgia ide vagy oda, Sziget-precizitású keretekről – profi hangzás, profi látvány és fények, jó kaják, király merch, készpénzmentes fizetés ésatöbbi – csak a Zaj esetén beszélhetünk.

Idén kevesebbet láttam a buliból, mint szerettem volna (kétévessel fesztiválozni csak mérsékelten mókás), de az esték azért megvoltak. A fesztiválnak számomra két “fanyűvős” fénypontja volt: a VHK (bár a transzélmény – vagyis hát, ha már sámán-punk: révülés – idén elmaradt, Grandpierre Attilába változatlanul minden évben koncert után 24 óráig szerelmes vagyok) és a Black Nail Cabaret (ők most a hazai dark pop színtér legnépszerűbb exportcikke, vérprofik voltak, és még a Pride-hétről is megemlékeztek egy mondat erejéig), de hangulatos volt a Mordái is (a maga sötét, szikár, 60-es, 70-as évek experimentális folk rockját idéző, basszus-centrikus dalaival). Örültem továbbá az finom, elegáns electro noire-t hozó Ultranoire-nak ugyanitt, és a még mindig meseszerű “romantikus biodark” ION-nak is a Kacsatónia fűzfái között (stílszerűen) kacsaetetés közben (délután, a gyerekkel).

Az Osztálykirándulás-színpadhoz tévedve kellemes meglepetés volt a korábban számomra ismeretlen Divided, akik amolyan Deathstars-Kovenant-Rammstein-Evereve szerelemzenét csinálnak, látványban és hangzásban egyaránt, picit sajnáltam viszont a 90-es években népszerű Voyage koncertjét: félszegnek és riadnak tűntek, és a hangzás is elmaradt a fesztiválon megszokott színvonaltól (de a régi slágerek hallatán azért becsülettel – és főként becsületből – roptam, biztos lesz ez még jobb is). El is lógtam belesni a Fanyűvő-színpadon a Freak Fusion Cabaret show-jába, akik amolyan underground cirkuszt nyomnak: zsonglőrködés, akrobatika, légtornászat és burlesque jelenetek, némi sötét humorral. A fesztivált már évek óta a magyar Cure Tribute Band, a Pornography zárja vasárnap hajnalban, akik idén Orange-show-t raktak össze, igazi boglyafejű grufti-hangulatot teremtve ezzel: aki ott volt, szinte mind táncolt végig.

Akinek volt még energiája (én dőltem ki, gyöngyösiként a saját ágyamba), rophatta reggelig afteren Cuvious helyett DJ Kraakkal. A feltöltőpontok még ekkor, fél négy körül is nyitva voltak, de már nem volt mit visszaváltani a karszalagomról: vettem Zaj-pulcsit, Black Nail Cabaret-pólót, Zaj-maszkot és sok-sok sört, mert azt kellett. Jövőre megint jövök, remélhetőleg egész napokra, és délutánonként kiskorú kísérő nélkül.

Cool-túra (3-as ok: Nem csak zene, egy sor egyéb program)

Ha már szóba került a túra, ne maradjon ki a kultúra se, hiszen a Zaj egyre kevésbé kizárólag zenei fesztivál, évről évre egyre több a napközbeni, alternatív programlehetőség is. Idén volt szépség- és tetoválószalon reggelente, napindító vinyasa jóga, reggeli és Q&A a stábbal, felolvasás, filmezés és különféle installációk, a sástói kishidat körülvevő neonkaput el tudnám még nézegetni a fesztivál után is. A túra idén a siroki várhoz vezetett (a kisnánai kirándulás a medvepara miatt elmaradt), lehetett viszont gyíkemberkedni is a Geek Szekció játéktermében, ahol retro konzolok, társasjátékok, Kaland-Játék-Kockázat könyvek, valamint asztali szerepjátékos magazinok várták az erre nyitottakat. (Sőt, állítólag még az egyik ügyeletes mentőtiszt is lopott párszor egy-egy fél órát a Commodore 64-es Impossible Mission és a Commando előtt…)

Nem baj, hogy más vagy, figyelünk rád (4-es ok: A közösségi faktor és az inkluzivitás)

Van egyfajta szociális érzékenység, amivel a Zaj kiemelkedik a nagy fesztiválok profitorientált tömegéből. Újabban van “ösztöndíj”-lehetőség 18-20 rászoruló számára, ami bérletet, kempingjegyet és ételkupont ad azoknak, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak a zajongást. A belépés a mozgáskorlátozottak számára ingyenes, kaja-fronton pedig mindig gondol a szervezés azokra is, akik speciális étkezési igényekkel élnek, senki se néz rád megkövülten, ha vega verziót szeretnél. Idén egy utolsó pillanatos lemondás miatt az pop-up food szekció egy burítós-burgeres standra (ahol mindig óriási sor állt) és egy bégeles sátorra korlátozódott (ahol meglepő módon baromi jó lecsót lehetett korrekt áron falni). A rövidebb sort is garantáló plusz kajalehetőségek mellett én még el tudtam volna képzelni pár helyi borkóstolós kitelepülést is, ha már az ország egyik legjobb borvidékén járunk, a repohár viszont szuper koncepció, tavaly óta otthonra is gyűjtöm őket. Idei újítás volt a Legyen Zaj-installáció, ahol a zeneipar szereplőinek írhattak a népek kedves üzeneteket, továbbá a reggeli beszélgetések a stábbal, ahol bárki kérdezhetett a szervezőktől – utóbbi kihagyását kicsit sajnálom is.

Fenntartható fesztivál pandémia idején is? Lehetséges! (5-ös ok: Korrekt posztkoronális fesztiválminta)

A járványhelyzet miatti korlátozásokra jellemző, hogy idén a Fekete Zajon kívül szinte minden fesztivál elmaradt, a Szigettől a Fishing On Orfűn át a Kurulig. A Zaj stábja az elmúlt évekhez képest hozott néhány olyan döntést, ami járványidőszakban is működőképessé tesz egy zenés rendezvényt, a zenészek és a közönség nagy örömére. Először is, idén nem voltak külföldi fellépők, elvégre az óráról órára változó országbesorolások és karanténkötelezettségek miatt ez gyakorlatilag beláthatatlan stresszforrással és sok csalódással járt volna: és hát a magyar színtérre amúgy is ráfért a támogatás. Változás volt továbbá a létszámkorlát, ami annyit tesz, hogy nem csak a kapunál, de a nagyszínpadnál is kordon, biztonsági személyzet és chipes be- és kiléptető-rendszer fogadott minket, hogy a létszám mindenképpen és minden percben 500 fő alatt maradjon. Belépéskor mérték a lázunkat, valamint volt minden színpadnál kézfertőtlenítő és (állítólag) C vitamin-pont is: az utóbbival én egyszer sem találkoztam, de az előbbi mindenhol precízen ott volt, még az éjszaka szabadon, fesztiválkerítésen kívül hagyott aprócska Kacsatónia színpadon is, ahol a délutáni órákban a random turisták is sokkolódhattak a színtér sötét dallamaival. A koronavírus áldozata lett idén a korábban népszerű Lúdvérc színpad, de a megmaradt négy zenei helyszín is adta magát (a Delta nem annyira nekem, mint inkább a hörgős zenék kedvelőinek), így nem panaszkodhatunk.

Jövőre ugyanitt találkozunk, remélhetőleg már nagyobb létszámban!