Érdekes
Respect: elszakadt az Achilles-ina koncert közben, de így is végignyomta a show-t
Erre kevesen lettek volna képesek.

Matthias Koziorowskinak a grazi Nico Dostal operájában volt az első fontos fellépése a társulat új tagjaként. Az 1933-ból származó műben Juan Damigo szerepét végül fájdalmak közepette énekelte el. A 35 éves esseni születésű tenor az előadás alatt szenvedett sérülést egy rossz lépés következtében. A szünetig derekasan kitartott, majd az orvosi vizsgálat után úgy döntött, hogy mankóra támaszkodva, de befejezi az előadást.
A táncjelenetekben egy rendezőasszisztens, Florian Kutej helyettesítette. A közönség mindkettejük teljesítményét megéljenezte.
Az opera szóvivője elmondta: a következő előadás szombatra van kitűzve, ami semmiképpen nem marad el, egyelőre azonban még keresik a megoldást, mert ilyen rövid idő alatt nehéz lesz helyettest találni. Elképzelhető, hogy Koziorowski ismét énekelni fog, de a színpadon valaki más veszi át a szerepét.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















