Zene
Jön a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató hatodszor
Idén 8 zenekart sikerült összeszedni.
Hatodik alkalommal indul a koncertező előadók hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad!. A 2019-es mezőnyt a Follow the Flow, KosziJanka, a New Level Empire, a Nomad, a Stolen Beat, a Useme, a USNK és a Bluebay Foxes alkotja.
A résztvevők meghívást kapnak többek között a Szigetre, a VOLT-ra, a Strandra, a MOL Nagyon Balaton eseményeire és a Campusra, a győztes pedig a fesztiválok nagyszínpadán koncertezhet. A Nagy-Szín-Pad! elődöntői május 8-9-10-11-én lesznek, a döntő május 16-án, a helyszín a fővárosi Akvárium Klub. A koncerteket az M2 Petőfi TV élőben közvetíti – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Mint írták, a Nagy-Szín-Pad! meghívásos alapon működik; tehetségmutató, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik és amelyek klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. A rendezvénysorozat kezdő lökést adhat azok számára, akik eddigi karrierjük során már bizonyították a nagyszínpad-érettségüket, megalapozták a jövőjüket, csak a nagy áttörés lehetőségére várnak.
„A Nagy-Szín-Pad! hitelességét mutatja, hogy eddigi éveiben olyan előadók és zenekarok szerepeltek benne, akik és amelyek ma már arénákat töltenek meg, és a fesztiválok nagyszínpadán, főműsoridőben játszanak” – áll a kommünikében. Ezek közé az előadók közé tartozik a Halott Pénz, a Margaret Island, a Honeybeast, a Lóci Játszik vagy az Apey & the Pea. Az első Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben a Mary Popkids nyerte, a következő években az Ocho Macho, a Bohemian Betyars és a Lóci Játszik győzött, tavaly az Apey & the Pea.
Kiemelt kép: Varga Benedek
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















