Külföld

Mesterséges intelligencia, vagyis botok segítségével tarolhatta le Trump a Twittert

  • Szerző:nuus
  • 2016.10.19 | 08:25

Posztoló programoktól származott a Trumpot támogató tweetek egyharmada az első elnökjelölti vita során, de Clinton javára is posztoltak botok – állítja egy oxfordi tanulmány. Több mint félmillió bejegyzésről van szó. Ott tartunk, hogy a mesterséges intelligencia már a közvéleményt is befolyásolhatja?

A vita estjén és az azt követő négy napban Trumpról 576.178, Clintonról pedig 136.639 olyan támogató bejegyzést találtak, ami a szerzők szerint programozott szoftverektől (botoktól) származik.

Ha igaz, amit állítanak, akkor a vitát követő négy napban a Twitter aktivitásának 23 százalékát botok állították elő.

Négyből egy bottól származó tweet Trump mellet szólt

– mondja Howard professzor, a tanulmány egyik szerzője. Azt azonban siettek hozzátenni, hogy nem bizonyítható, hogy a politikusok kampánystábjai állnának az akció mögött.

Két kritérium alapján azonosították be a programozott szoftverek bejegyzéseit: olyan tweeteket kerestek, melyekben egyértelműen egy adott jelöltet támogató hashtagek jelennek meg, és akkor könyvelték el egy felhasználót botnak, ha az legalább napi 50-szer posztolt hasonló tartalmat.

Az alábbi három hashtag állt a legtöbbször a Trumpot pártoló tweetekben: #AmericaFirst (Amerika az első), #deplorable (szánalmas, Clinton egyszer így nevezte Trump szavazóit), #NeverHillary (soha Hillaryt).

Clinton mellett pedig ezeket használták: #dems (demokraták), #DirtyDonald (piszkos Donald), #ImWithHer (vele vagyok).

Annyi baki csúszhatott bele a tanulmányba, hogy a szűrés olyan tweeteket is beránthatott, ami valós emberektől származik. Furcsa az is, hogy ennyivel több bejegyzés szól Trump mellett, akit a legtöbbször Hillary népszerűsége alá mérnek.

(Forrás: TNW/BBC, nyitókép: Getty/Scott Olson)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.