Mobiltech

Androiddal tér vissza az okostelefon-piacra a Nokia 2017-ben

  • Szerző:nuus
  • 2016.12.01 | 16:34

Töröljük le a könnyeinket, tényleg feleslegesen temettük a legütésállóbb mobiltelefonok gyártóját. Honfitársuk, a finn HMD exkluzív licenszet vásárolt a Nokia brand használatára a következő 10 évre, az első telefonok 2017 elején érkeznek.

Már hivatalos közlemény erősíti meg a korábbi iparági pletykákat: visszatér a Nokia az okostelefonok piacára. Középkategóriás, megfizethető és fogyasztóbarát telefonokat adnak majd ki.

A márka használatához szükséges licenszeket frissen bezsebelő finn HMD közleménye szerint 2017 első felében jönnek az első termékeik, melyek között már szerepelni fognak középkategóriás Nokiák is. Leszerződtek arra, hogy az elkövetkező tíz évben kizárólagos joguk lesz a Nokia márka használatára mobilokhoz és tabletekhez.

Stratégiai partnerséget alakított ki a HMD olyan vezető tech cégekkel, mint a Nokia, a FIH és a Google.

– olvasható a közleményben. A FIH az a cég, akinek a Microsoft 350 millió dollárért adta el a Nokiát. Úgy volt, hogy még idén jelentkeznek valamilyen telefonnal, de talán érdemes volt inkább várni, hogy leüssék a jelenlegi megállapodást.

Ezzel tovább erősödik majd a Google-höz tartozó Androidos telefonok sora, jelenleg ez az operációs rendszer fut a világ okostelefonjainak 86 százalékán.

A HMD azt ígéri, hogy teljesen új szériát vezet majd be, fókuszálva az innovációra, a minőségre és a felhasználói élményre, a Nokiáktól megszokott dizájnnal, robosztussággal és megbízhatósággal.

Reméljük, hogy egy fokkal kívánatosabb telefonok jönnek majd, mint a Nokia idei próbálkozása.

(Forrás: TNW, nyitókép: Justin Sullivan/Getty Images)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló