Érdekes

Az állatkertek történetének legkülönösebb esetei és balesetei

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.30 | 16:19

Az állatkert cuki állatok parkja, ahol még a ragadozók is kezes bárányoknak tűnnek. Na persze nem mindig. Hajmeresztő, bizarr és gyakran véres balesetek is történnek. A legcukibb állatok mancsa sem tiszta. Azt azonban jó, ha tudjuk, hogy az esetek nagy többsége emberi hülyeségből történik, nem pedig az állatok hibája.

A vidrák véres bosszúja

A 2000-es évek elején történt az eset Bronxban, ahol az állatkert vezetői hoztak egy rossz döntést: egy területre tették a közönséges hulmánokat, ami egy majomfaj és az ázsiai kiskarmú vidrákat. A majmok rövid időn belül elkezdték terrorizálni vidrákat, akik elég türelmes állatoknak bizonyultak. Pár évig tűrték a megaláztatásokat, míg egy nap, ami ugyanolyan volt mint a többi, elkapták az egyik majmot, agybafőbe verték, majd belefojtották a medencébe. Már ha még élt akkor.

Bicskás gorilla

2009 nyarán történt a Calgary állatkertben az a furcsa eset, amire azóta sincs magyarázat. A látogatók vettek észre egy gorillát, amint egy irdatlan nagy kést tartott a kezében (mancsában?) és nőstény gorilla felé hadonászott vele. Konkrétan ott állt előtte. Szerencsére se személyi, se állati sérülés nem történt, a gondozók gond nélkül szerelték le bicskás gorillát, de hogy hogyan került hozzá a kés, az nem derült ki.

Baleset vagy öngyilkosság?

Calgaryban nem a késes volt az egyetlen különös eset az állatkertben. Pár évvel azután az este után egy ártatlanul szép reggelen holtan találtak egy vidrát. Ebben még nem lenne semmi különös, csakhogy a vidra nyakára rá volt tekeredve egy nadrág, amivel az állat valószínűleg önmagát fojtotta meg – legalábbis a vizsgálat ezt állapította meg. Arra viszont nem találtak magyarázatot, hogy a ruhadarab hogyan került a vidrához, ki adta oda neki, és miért.

Sose baszakodj Binky-vel!

Az alaszkai Anchorage állatkertjében éldegélt Blinky, a jegesmedve, akit elég hamar ki lehetett hozni a béketűrésből, és akkor nem volt számára kecc-mecc. Két nevezetes esetet őriz az állatkerti emlékezet. Egyszer egy túl kíváncsi turistát, egy nőt csapott meg, mert túl közel ment a ketrechez. A másik esetnél pedig egy tini lábát marta meg, aki szintén túl közel ment hozzá, mert részeg volt, és azt képzelte, övé a világ. De Binky-é volt, még úgyis, hogy ő ketrec mögött volt.

Pingvin szökésben

2012-ben egy humboldt-pingvin, aki Tokióban élt a Sea Life Parkban, arra a döntésre jutott, hogy elég volt, és megszökött. 3 hónapot töltött szerte a városban, és ez idő alatt még a Tokiói-öbölben is úszkált párszor. Nem tudták sehogyse becserkészni, de aztán nem is volt rá szükség: a kényelemhez szokott pingvin, talán megunva a hajléktalan életmódot, egyszerűen visszament magától a parkba.

Egy orrszarvúnő tehet mindenről

Satara-t, a 18 éves orrszarvú hímet elhagyta a nője, és ami a legmegalázóbb volt az egészben, hogy egy fiatalabb példányért. Nem csoda ezek után, hogy Satara agyát elöntötte a vér, és dührohamot kapott, aminek az lett a vége, hogy megszökött lakóhelyéről, az ausztráliai Montaro állatkertből. Akárcsak a pingvin, úgy az orrszarvú is visszatért később, csak nyilván előbb kicsit kidühöngte magát. A terápiás szökés állítólag olyan jól sikerült, hogy az eset után Satara teljesen megváltozott, és nyugodtabb és érzelmesebb lett.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló