Egészség

Ventilátor mellett alszol? Szokj le róla!

  • Szerző:nuus
  • 2018.07.27 | 13:21

A forró nyári estéken sokan csapatják magukat előszeretettel a kis kelepcék által keltett hűvös szellőkkel. A szakértők szerint ez viszont rendkívül káros.

(kép: Pixabay)

A ventilátoroknak alapvetően sok előnye van a légkondihoz képest, amikkel hajlamosak vagyunk túlhűteni a szobát. A lágy szellő, kellemesen hűt, ráadásul a ventilátor duruzsolása van akinek még az alvásban is segít. Az éjjeli használat viszont egyáltalán nem javasolt, a ventilátor ugyanis eléggé felkavarja a port, illetve nyáron a polleneket, és mivel az ágyban fekve alacsonyabban van a fejünk, az egész arcunkat beterítik az apró részecskék.

A másik ok, amiért alvás közben nem ajánlatos magunkra irányítani a ventit, hogy ilyenkor alig mozdulunk meg, ha pedig 8 órán keresztül fúj minket a szél, könnyen kiszáradhat a bőrünk. Sőt, vannak, akiknek a szem nem is csukódik le 100%-osan alvás közben, náluk elég durva szemszárazsághoz vezethet, ha közben még egy ventilátor is belefúj az érzékeny szervbe. A szájjal ugyanez a helyzet, aki ébredt már csontra kiszáradt nyelvvel, az tudja, hogy milyen kellemetlen érzés.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Autó
Átadták az első debreceni BMW-t
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 05.