Lélek
Cukiság agresszió: úgy szeretem, majd’ megeszem, de miért is érzünk így?
Még a szuszt is kipréselnénk egy édes kiskutyusból, annyira meggyömöszölnénk.
Mi az oka annak, hogy ellenállhatatlan vágyat érzünk egy cuki állat láttán arra, hogy egy szoros ölelésben olvadjunk vele össze? Egy olyan mélyről jövő, elmét elborító érzés ez, ami legszívesebben egy kontrollálhatatlan préselésbe torkollna. Megcsipkednénk, összebújnánk vele, sőt:
majd’ megennénk!
Ez egy normális pszichológiai jelenség, melynek cute agression a neve, ami az agresszió kifejezés miatt kicsit szadistának tűnhet. Ám mégsem a fájdalom okozása a célja, sőt – pont hogy a dédelgetett kedvencünkkel való törődés fokozása miatt történik mindez.
Egy kaliforniai tanulmány kifejti, hogy az emberi agyban megszülető, összetett neurológiai válasz kifejeződéséről van ilyenkor szó. Több agyterület kapcsolódik össze azért, hogy valahogyan gátat vessünk az érzelmeink túlcsordulásának.
Lényegileg, amikor azt tapasztaljuk, hogy nem tudjuk már befogadni, mekkora cukisággal van dolgunk, lép életbe ez a cuki-agresszió. Ez hoz vissza minket a földre, mielőtt túlzottan elröppennénk.
magyarázza Katherine Stavropoulos, a kognitív tudományok és a neuropszichológia kutatója.
A riverside-i Kalifornia Egyetem munkatársainak sikerült igazolnia a pszichológiai jelenség és az agyi aktivitási minták közti összefüggést is. Nemcsak a jutalmazó agyterület (mely az akarás érzését és a gyönyört adja), de az érzelmek kialakulásáért felelős rész is szerepet játszik a folyamatban.
Elektrofiziológia segítségével, 54 alanyon vizsgálódtak, akik 18-40 év köztiek voltak. 128 fotót, köztük cuki babás és kisállatos felvételt is mutattak számukra. Minden típusú képről nyilatkozniuk kellett, mennyire érezték, hogy elborítják őket az érzelmek, illetve hogy éreznek-e kényszert törődni a képen látott lénnyel.
A Yale egy korábbi kutatása már kihozta, hogy nem jelenik meg szükségszerűen ez az indulat mindenkiben. Sőt – bizonyos egyének rendkívüli módon hajlamosak ilyen túlkapásokra, míg másoknál ennek nyoma sincs. Mindenesetre most 64 százalék vallotta azt, hogy korábban már elöntötte ez az „úgy szeretlek, majd’ megeszlek”-érzés, a kísérlet során pedig az alanyok 74 százaléka tapasztalta ezt magán.
Főleg a babusgatnivaló pici állatok láttán, amelyek a gondoskodási igény magasabb szintjét is kihozták belőlük.
Erős kapcsolat volt az édes jószágok révén megtapasztalt cute agression foka és az agy jutalmazó válasza közt, melyet szintén a cuki állatkák váltottak ki.
summázza Stavropoulos, akinek meggyőződése, hogy ez a cuki agresszió – az agy önszabályozó válasza. Egy érzelmi pajzs, ami a túl tömény cukiság ellen véd, hogy a jutalmazó központunk ne vetkőzzön ki teljesen önmagából. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban:
Ha le sem tudod venni a szemedet egy gyönyörűséges kisbabáról, mert egyszerűen képtelen vagy kezelni ennyi cukiságot, akkor bizony az a csöppség éhen fog halni. A cute agression egy mérséklő mechanizmus, ami visszatérít a rendes kerékvágásba. Hogy kellően gondoskodjunk arról, ami ámulatba ejtett minket.
Az imádnivaló bébik olyan gyámoltalanok, és ez a kiszolgáltatott külső még inkább a túlélésüket kellene, hogy segítse.
A csapat következő vizsgálódásának a tárgya az lesz, hogy mi tesz egyeseket hajlamosabbá ezen fellángolásra, míg mások mintha érzéketlenek volnának ebből a szempontból.
Például, ha már van gyereked, akkor édes bébik fotói sokkal inkább kiválthatják ezt, és erősebb idegi választ is produkálhatsz. De akár az is számíthat, hogy van-e házi kedvenced otthon.
veti fel a szakember a Science Alert oldalán.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
