Tudomány
Van olyan, hogy kollektív hangya-tudat?
Szinte agyként működik a boly!
Mint egy elme, a hangyák kolóniája is úgy működik – ám központi irányítás nélkül. Az egymással kommunikáló egyedek – az idegsejtekhez hasonlóan – egyszerű kémiai módon cserélnek információkat. Az ember az agyát emlékek tárolására is képes használni, de mi a helyzet a rovarok által szorgosan begyűjtött adatokkal?
Emlékezni
azt jelenti, hogy felidézzük azokat az elraktározott dolgokat, amelyek a múltban estek meg velünk. Erre a számítógép is alkalmas, ha a merevlemezén szerepel a kívánt adat.
A benyomásaink minősége azon is múlik, hogy az idegsejtek hogyan stimulálták egymást. Ebben az alvás jelent segítséget; a hosszútávú memória pedig még több agytekervényünk munkáját is igényli. De azt még mindig nem tudjuk teljesen átlátni, hogyan őrződik meg az olvasás, vagy a biciklizés tudománya.
Elevenen él
az élőlényekben az, ha valami változás érte őket. Például egy ágavesztett fa is sebhelyes marad. A tested is fel tudja idézni, mi történt a legutóbbi influenzád lefolyásakor. Új antitestek termelődtek, olyan molekuláris receptorok jöttek létre, amelyek az adott vírussal szemben hatékonyan léptek fel.
A hangyaboly viselkedése is megváltozhat egy behatás nyomán.
A lóhangya egyedei pár percig megőrzik az emlékezetükben, hol kaphatnak cukrot, hogy visszatérhessenek a csemegéhez. A kietlen Szaharában tengődő Cataglyphis bicolor viszont precízebb – fel tudja idézni a távolságot, illetve a lépések számát is az otthona és a táplálék között.
Az erdei vöröshangyák minden évben ugyanazokhoz a fákhoz járnak a csapásaikon, ám ha leválasztjuk példányaikat, azok már képtelenek visszajutni a bolyba. Az Európa erdeiben élő hatlábúak nap mint nap magas fákat lepnek el, hogy a levéltetvek váladékával táplálkozzanak. A méretes fenyőtű-kupac alatt lapuló boly évtizedekig a helyén marad, több generációt kiszolgálva.
A hosszú téli időszakban zsúfoltan pihennek a hótakaró alatt, ám mikor tavasszal megélénkülnek, akkor Rainer Rosengren szerint
egy idősebb hangya a szokásos útvonalára magával visz egy ifjabbat.
A finn rovarász megfigyelte, hogy mikor a korosabb elhullik, akkor a fiatal örökli meg a csapását. Így hagyományozzák át a tudást évről évre.
Az aratóhangya (Pogonomyrmex) kolóniák jellegetessége az, hogy saját memóriával is rendelkezhetnek egyedei. Ha egyikük elszórt magot talál, akkor nem szükséges a többiek felé illattal jeleznie, mire bukkant, ugyanis többnyire egyedi esetről van szó. A takarmánygyűjtő szorgoskodók közel 20 méteres távra merészkednek el, és ha magot találnak, akkor – vélhetően a nap állásának segítségével – önállóan vissza is térnek a fészekbe.
Minden nap más útvonalon indulnak el a bolyból zsákmányért: úgy hullámzik a területük kiterjedése, mint ahogyan egy amőba váltja az alakját.
Az egyedek ezért nem is tudnák maguktól a hazavezető utat, emiatt masíroznak szorosan egymás mögött. A cél a minél távolabbra jutás. Visszatéréskor még páran bóklásznak egyet a közelben, némi betevő reményében.
Az előző nap eseményei módosítják a következő nap programját. Ha pici ág kerül az útjukba, akkor megfeszítetten dolgoznak annak eltávolításán.
Egy kolónia 20-30 évig áll fenn, amíg a királynő életben van és utódokról gondoskodik. Az alattvaló egyedek alig egy évet élnek. Mondható, hogy az idősebb, nagyobb kolóniák ügyesebben reagálnak a váratlan kellemetlenségekre.
Kémiai anyagok
alapján tájékozódnak, akárcsak a neuronok, hogy mi legyen a következő lépés. Egy tapasztaltabb boly érettebben viselkedik, mert több szereplő, több „illatos” interakciója zajlott már le a „falak” között. Akárcsak a mi fejünkben – egy idegsejt kevés, az összeadódó elemek miatt lesz olyan az agyunk, mint egy boly felépítése, summázza a Science Alert.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
