Sorozatok
A Csernobil-sorozat forgatókönyvírója megszólal
Craig Mazin, az HBO Csernobil-sorozatának forgatókönyvírója az Entertainment Weeklynek beszélt a produkcióval kapcsolatos érzéseiről az utolsó epizód adásba kerülése után.

Mazin elmondása szerint évekig tanulmányozta a témát, mivel óriási felelősséget érzett azért, hogy karakterei hitelesek legyenek, ezután kereste fel az HBO-t, hogy szeretne a témában játékfilmet csinálni. Természetesen a korhűség mellett szükség volt arra is, hogy eleressze a fantáziáját, hiszen egy sor olyan diskurzusra volt szükség, amelyekről senki sem tudhatja biztosan, hogyan zajlottak a valóságban. Ulana Khomyuk, az igazságért harcoló tudós karakterének megalkotása abban az értelemben könnyebbség volt számára, hogy ott nem egy valós személy karakteréhez kellett hűnek lennie, hanem egyszerűen a tudományos világ kétkedését és igazságvágyát mutathatta be.
Megemlíti, hogy a legnehezebb számára a negyedik epizód forgatása volt, különösen a háziállatok brutális kivégzése viselte meg. Tisztában volt azzal is, hogy a valóságban pont ez a történés volt az, ami brutálisabb volt, mint a képernyőn.
Annak kapcsán, hogy mi az, ami Csernobil katasztrófáját ma is relevánssá teszi, elmondja, hogy döbbenetes a párhuzam korunk Amerikája és ’80-as évek Szovjetuniója között: a nagyhatalom akkoriban is csak az eredményességre törekedett, elhallgatva a veszélyeket, fittyet hányva a tudományos világ figyelmeztetésére. Hasonló most a helyzet a klímaváltozással és az azzal járó természeti katasztrófákkal is, amikor is a nagyhatalmak ismét a profit felé fordulnak, és behunyják a szemüket – bagatellizálják vagy épp egy az egyben tagadják – milyen súlyos is a probléma, amellyel az emberiség kénytelen szembenézni.
Mazin azt mondja, mindkét katasztrófának megvan az ára, és ez minden esetben sok százezer és millió ember élete, egészsége.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















