Bulvár
Folytatódik a háború Brad Pitt és Angelina Jolie között
Az elmúlt napokban örömhírként számolt be arról a sajtó, hogy Hollywood egykori álompárja végre lezárta a négy éve, nyolc hónapja és a több millióba fájó jogi számla óta tartó felügyeleti joggal kapcsolatos vitáját.
A bíró ugyanis úgy ítélte meg, hogy Brad Pittnek joga van az 50/50 százalékos arányban megosztott felügyeleti joghoz, így mindenki örömére rengeteg időt tölthet 12 és 17 év közötti gyermekeivel. A jelenleg már 19 éves Maddox-ra ugyanis már nem vonatkozott a jogi csatározás, igaz a fiú jelenleg Koreában tanul, így nagyjából sikerült kimaradnia szülei perlekedéséből.

Angelina Jolie szinte azonnal jelezte, hogy fellebbez az ítélet ellen és megpróbálja elérni, hogy a döntést hozó bírót dobják ki az ügyből és érvénytelenítsék az eddigi ítéleteit.
Véleménye szerint ugyanis, John Ouderkirk nem megfelelően járt el, mivel nem engedte, hogy
a perben a gyerekek is tanúskodjanak, így megtagadta tőle a tisztességes eljárást.
Jolie ügye várhatóan július 9-én kerül a kaliforniai bíróság elé, ám Brad Pitt sem marad felkészületlen. Az Oscar-díjas színész ugyanis képviseletével megbízta Ted Boutrous Jr-t, akit a legjobbak legjobbjaként tartanak számon szakmájában, illetve aki több millió dolláros győzelmei mellett az Apple-t is képviselte már korábban – írja beszámolójában a Daily Mail.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















