Sztárok

Varga Vivien két éven át élt rettegésben

  • Szerző:nuus
  • 2026.05.20 | 08:29

Varga Miklós lánya teljesen padlót fogott, most először vallott erről a rettenetes időszakról.

Megrázó vallomást tett közösségi oldalán Varga Vivien, aki őszintén beszélt arról, milyen súlyos mentális mélyponton ment keresztül az elmúlt két évben. Varga Miklós lánya elmondta: szorongásos depresszióval és intenzív pánikbetegséggel küzdött, volt időszak, amikor a házból sem mert kilépni.

„Minden este a szobámban feküdtem a földön és sírtam” – idézte fel a TikTok-videójában.

Az egykori gyereksztár szerint a nehéz időszakot állandó rettegés, hányinger, remegés és folyamatos sírás kísérte.

Egy füves cigi után jött az első roham

Vivien azt is elárulta, hogy az első komoly pánikrohamát egy baráti társaságban elszívott füves cigi váltotta ki. Később az iskolában újra rátört a rosszullét, ekkor már úgy érezte, mintha kívülről hallaná önmagát.

A tünetek annyira megijesztették, hogy a sürgősségire került, mert attól félt, hogy komoly neurológiai problémája van.

A vizsgálatok azonban nem mutattak ki szervi betegséget, az orvosok szerint lelki eredetű állapot állt a háttérben.

Megjárta a poklot

A fiatal énekesnő végül a derealizáció jelenségére talált rá, ami szerinte pontosan leírta az állapotát. Úgy fogalmazott: hónapokon át napi több pánikrohama volt, alig tudott működni, az alvás jelentette számára az egyetlen menekülést.

„Félek, ki akarok szállni” – idézte fel akkori gondolatait, hozzátéve, hogy öngyilkossági szándéka nem volt, csak a szorongásból szeretett volna szabadulni.

Szakember segített rajta

Vivien végül pszichológus segítségével kezdett jobban lenni. Azt mondja, az idő, a tudatos változtatások és a megfelelő szakember együtt hozták meg a javulást.

„Nem vagy őrült, és ezzel a betegséggel is lehet teljes életet élni” – üzente sorstársainak.

Ma még előfordul ugyan, hogy percekre visszatérnek a tünetei, de megtanulta kezelni őket, és szeretné, ha története másoknak is kapaszkodót adna – írja a Bors.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Kultúra
Délelőtt indul a Versmaraton
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 11.
Autó
Átadták az első debreceni BMW-t
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 05.