Agyi bénulással született, és senki se érti, hogy esett mégis teherbe

Elcana Haitiben jött a világra, ahol a fogyatékossággal szembeni tolerancia igencsak gyerekcipőben jár: az emberek elvárják, hogy a sérültek a négy fal között éljék le az életüket, sokan pedig babonásak, és azt hiszik, rituális mosdatás hatására elmúlik a baj, amit nyilván szemmelverés okozott annak idején…

Még kiskamasz volt, amikor elhagyták az országot, ahol annyi támogatást sem kapott a család, hogy a kislánynak saját kerekes széke legyen: édesanyja még 8-9 évesen is mindenhová ölben hordta. Elcanát rengeteget csúfolták, ennek ellenére továbbtanult, főiskolát végzett.

Azt mindig tudta, hogy gyereket is akar, bár az orvosai és a családja igyekeztek őt erről lebeszélni, a párjával együtt: aggódtak ugyanis érte. Azt viszont mindannyian vállalták, hogy ha mégis baba érkezik, mindannyian részt vesznek a gondozásában, hiszen maga Elcana is gondozásra szorul.

„A leggyakoribb kérdés, amit feltesznek, hogy mégis hogy estem teherbe… egy halmozottan sérült embernél ezt nem értik az emberek, úgy kell elmagyaráznom, hogy épp úgy, mint bárki más. Van, aki el se hiszi, egyből feltételezi, hogy a fiam a testvérem vagy egy barátunk gyereke. Mások gügyögnek hozzám, mert azt hiszik, szellemi fogyatékos is vagyok. Ez nagyon rosszul tud esni”

– mondja Elcana a Special Books by Special Kids interjújában.

A gyereknevelés persze így pláne nem egyszerű: mindig ott van ő és egy másik felnőtt – az édesanyja, a húga, a párja, a gondozója – akik segítenek ellátni a kicsit, sosem maradhatnak kettesben.

Elcana azt is elárulja, hogy állapotából fakadóan csak egy gyereket mert vállalni, a császármetszés után elköttette magát. Abban bízik, hogy a kisfiát soha semmi hátrány nem éri majd amiatt, mert agyi bénulással született.