Bulvár
Elraboltak egy repülőgépet Kabulban
Egy ukrán repülőgép került fegyveresek kezére Kabulban.
A repülőgép azért volt Afganisztánban, hogy ukránokat menekítsen ki. Eddig három, ukránok evakuálására tett kísérlet hiúsult meg, mert az érintettek egyszerűen nem tudtak eljutni a repülőtérre.

” Vasárnap elfoglalták a repülőgépünket.
Fegyveresek voltak, lőfegyverek is voltak náluk. A gépünket ellopták, kedden pedig ismeretlen utasokkal a fedélzetén elrepültek Iránba” – panaszkodott Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes kedden egy rádióműsorban.
Az UNIAN hírügynökség szerint ötven ukrán állampolgár maradt még Kabulban.
Eddig két ukrán repülőgép érkezett Kabulból Kijevbe.
Vasárnap, a második géppel 83 ember érkezett, akik közül 31 volt ukrán. Kimenekítették a Wall Street Journal című amerikai lap és a Szabadság Rádió újságíróit, valamint 12 ukrán katonát, akik egy Kabul melletti támaszponton rekedtek. Az első gép augusztus 16-án érkezett Kijevbe, 79 fővel. A kimenekítettek között voltak ukránok, fehéroroszok, tádzsikok, horvátok, és hollandok, többségük viszont afgán állampolgár volt. Az afgánok közül kilencen menedéket kértek Ukrajnában,
egy részük pedig továbbrepült, főként Isztambulba, Párizsba és Szófiába.
Ukrajna az első géppel menekítette ki Kabulból Sahraa Karimi afgán filmrendezőt és forgatókönyvírót.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.













