Celeb
Borzasztó részletek! A Szex és New York sztárja több nőt is megerőszakolt!
Bár a tárgyalások még zajlanak, minden jel arra mutat, hogy Chris Noth igazi szexragadozó, amolyan báránybőrbe bújt farkas.
A sorozatban Carrie álompasiját, Mr. Biget játszó színész, Chris Noth állítólag több nőt is megerőszakolt, közülük ketten viszik bíróságra az ügyet.
A két áldozat a Hollywood Reporternek is nyilatkozott. Az egyikük elmondta, hogy 22 évesen, 2014-ben 49 éves Noth lakására vitt vissza egy kölcsönkért könyvet. A férfi viszont a lakásban gyakorlatilag letámadta, berángatta a hálószobába, letépte róla a ruhát, és hátulról megerőszakolta. A nő hiába könyörgött, hogy fáj az aktus, Noth ezzel nem törődött. Az áldozat az erőszak miatt később ellátásra is szorult.
Egy másik, akkoriban 25 éves áldozat arról számolt be, hogy 2015-ben randizott Noth-tal, aki a második randin orális szexre kényszerítette, majd teljesen érzéketlen és kegyetlen módon úgy megerőszakolta, hogy vérezni kezdett.
Chris Noth azt állítja, mindkét nő beleegyezett a szexbe, és ő ugyan heves volt, de nem durva.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















