Bulvár
Hat gyereket etetnek reggelente, de 4 közülük nem él
Christinának és Billnek két gyereke született, Grace 4, Joy pedig 2 éves. De van két műanyag gyerekük is...
A család az ún. élethű Reborn-babák szerelmese, amelyek a megszólalásig hasonlítanak a hús-vér, élő babákra. Egy-egy ilyen játék akár 10 ezer dollárba is kerülhet. Naphosszat babusgatják, fürdetik, simizik őket, rendszeresen megetetik, tisztába teszik a babákat, mintha csak élő gyerekek lennének.
Mint kiderült a Truly kisfilmjéből, Christina elveszítette édesanyját és egy fájdalmas vetélése is volt, amit igyekszik ezzel a különös módszerrel feldolgozni, férje pedig partner ebben, ő maga is élő babaként kezeli a kicsiket.
Emellett Christina elmondta, hogy imádja az újszülötteket, és a legszívesebben megtartotta volna lányait is ebben a korban.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.










