Celeb
Újjászületik az Omega – ők lesznek a tagok
A legendás zenekar a tragédiák sorozata után új formában születik újjá.

A zenekar rajongói alighanem biztosak voltak abban, hogy az Omegának vége: 2020 novemberében elhunyt Benkő László billentyűs, nem sokkal később a korábbi basszusgitáros, Mihály Tamás, tavaly decemberben pedig a frontember, Kóbor János ment el, miközben Molnár György Elefánt súlyos betegséggel küzd, nemrég operálták.
Mindennek ellenére azonban továbbra is lesz Omega, igaz, Omega Testamentum néven. Az új tagok között szerepel majd
Debreczeni Ferenc, azaz Ciki és a korábbi kisegítő gitáros, Szöllőssy Kata is. A gitáros Maróthy Zoltán, a Kőbányai Zeneiskola igazgatóhelyettese lesz, az énekest azonban egyelőre nem találják – mindezt Trunkos András, a zenekar menedzsere árulta el a Blikknek.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















