Utazás
Repülőgépnyi magyar utast „felejtettek” Rómában, még mindig ott vannak
A Wizz Air gépének vasárnap este kellett volna Ferihegyre érkeznie.
A vasárnap este nyolc előtt Rómából Budapestre induló gépre előbb egy óra késést jelentett be a WizzAir, röviddel később pedig már törölte is járatát a légitársaság – írja a 24.hu. A portál olvasója szerint a római reptéren
most hétfő 14:30-as indulást ígérnek az utasoknak.
A 24.hu a WizzAirt is megkérdezte a járat törlése miatt, de válasz még nem érkezett. Az idén nyári fennakadások miatt
a Wizz Air minden huszadik járatát előre törölte
a nyári menetrendből, hogy a többit biztosan teljesíteni tudja – mondta a 24.hu-nak nemrég Robert Carey, a cég elnöke. A Magyarországról induló járatokra kivetett extraprofitadót szomorúnak tartja, amúgy bizakodó: szerinte a fapados társaságok megerősödnek az előttünk álló, nehezebb években.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















