Bűnügy

Perrel fenyegetődzik a fideszes komisszár, mert megírták, milyen mocskos a beszéde

  • Szerző:nuus
  • 2023.02.03 | 17:18
  • trendindex: 12

A Fidesz által kreált OBH-elnöke a korrupt végrehajtó-főnöknek sopánkodott egy leleplező hír miatt.

Senyei György, a Fidesz által a bírói hatalmi ág függetlenségének aláásása céljából még 2012-ben létre hozott Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének egy 2021-es telefonbeszélgetésük során eképp fogalmazott: „Megjelenik egy cikk. Hát bazdmeg!”.

Senyei és a már előzetesben csücsülő Schadl a Telex cikkéről beszéltek,

ami arról szólt, hogy gyakorlat nélkül nevezték ki kúriai bíróvá Hajas Barnabás jogászt. Amikor a beszélgetés hangfelvétele eljutott a Telexhez, a lap megkereste az Országos Bírósági Hivatalt, és kérték, hogy kommentálják azt. A felvétel tartalmának nyilvánosságra hozatala csak az OBH elnökének hozzájárulásával lehetséges, mely hozzájárulást az OBH elnöke kifejezetten megtagad. A felvétel (leiratának) jogellenes nyilvánosságra hozatala esetén a szükséges és indokolt jogi lépéseket megtesszük

A Telex azt írja, az OBH nem kommentálta,

viszont a fenti idézetnek megfelelően perrel fenyegettek őket abban az esetben, ha nyilvánosságra hozzák a beszélgetést vagy annak leiratát. „Mivel annak a nyilvánossága szerintünk közérdek, az OBH elnök és Schadl György beszélgetését megírtuk” – tette helyre a mocskos szájú fideszest a Telex.

„Mi a f##m az, hogy követelem?” – így röhögi ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Schadl saját fideszes kollégájukat


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Kész, vége: Nagy Bogi kilép
  • szerző:nuus
  • 2026. 01. 20.