Belföld
Suhajda Szilárd özvegye bejelentést tett
Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea közösségi oldalán írt arról, hogy szívmelengető és egyben megtisztelő is az egyre növekvő érdeklődés és támogatás, amit az expedíciói során tapasztaltak.

Mint írja, ebből mindketten erőt tudtak meríteni. Tímea tisztában van azzal, hogy sokan követték Szilárd expedícióit és mindennapjait a közösségi média felületein.
Sok embernek adtak inspirációt a hétköznapi kihívások során a naplóbejegyzései és egyéb írásai. Nagyon szerettétek.
Hozzátette: Szilárd minden körülmény között arra törekedett, hogy ezek az írások színvonalasak és élvezetesek legyenek. Számára a minőség mindig is többet ért a mennyiségnél.
Az elmúlt évek folyamán benne, bennünk saját igényként, és sokak bíztatására felmerült egy könyv megírásának a gondolata. Azt gondoltuk, hogy akkor lesz az egy kerek egész, ha az Everest is szerepel majd a történetben. Szerepel, de nem így…
Tímea elmondta, Szilárd már tevékenyen nem fog tudni részt venni az általa már elkezdett könyv befejezésében,
de mivel minden szellemi termékének örökösei mi vagyunk Somával, ezért feladatomnak érzem azt, hogy én ezt megtegyem. Nem ma, nem holnap, de nem is annyira a távoli jövőben mindenképpen sort fogok erre keríteni: Szilárd és az ő méltó emléke megérdemli ezt. Megérdemli, nagyon is!
Kiemelte, „egy olyan, minden értelemben „szilárdos” könyvet szeretnék létrehozni, amely hűen tükrözi az ő csodálatos személyiségét”.
Éppen ezért tisztelettel megkérek minden hozzáértőt, hozzá nem értőt, valamint a média munkatársait, hogy legyenek szívesek ezt tiszteletben tartani és nem magánakciókba kezdeni. Amikor eljön majd az ideje és kiadásra került, mindenki tudni fog róla. Köszönöm szépen!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.














