Bulvár

„Magyarországon be kell tartani a törvényeket, még akkor is, ha azt az ember haverjai hozzák” – gerillastrandoltak a Párbeszéd politikusai

  • Szerző:nuus
  • 2023.08.21 | 14:48

A strandoláson túl lényegesebb küldetésre szánta el magát a Párbeszéd.

Fotó: Facebook / Párbeszéd

Élő adásban szabadították fel a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Balalandet.

Tordai Bence azt is elmondta, hogy a „gerillastrandoláson” túl azért mentek a helyszínre, hogy felszabadítsák a területet, ezért Jávor Benedek egy láncot és egy lakatot is hozott magával, amivel nyitott állapotban rögzítette a kaput – írja az Index.hu.

egy fontos, szimbolikus gesztus, ami felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon be kell tartani a törvényeket, még akkor is, ha azt az ember haverjai hozzák

– jegyezte meg Tordai Bence.

Azért vagyunk itt, mert nem szeretnénk, hogy a Balaton csak a milliárdosok bulihelye legyen. Fontosnak tartjuk, hogy a Balaton mindenkié! És éppen ezért fontos, hogy minél több olyan terület legyen, ahol mi, egyszerű emberek is hozzáférünk a Balatonhoz.
Nem szeretnénk, ha a Balaton-partot elvennék tőlünk. Nem szeretnénk, ha a Balaton-part tele lenne kerítésekkel és az emberek elől lezárt területekkel. A Balaton legyen mindenkié!

– olvasható bejegyzés alatt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Budapest
Vasárnap indul a Dunai Kirajzás
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 24.
Üzlet
Employer branding pénzügyi szemmel
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 08.