Celeb
Botrány! Szexuális zaklatással vádolják Póka Egont
A néhai basszusgitáros és zeneszerző, Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió egykori alapítója és ügyvezető igazgatója zaklatási ügybe keveredett - számolt be róla a Telex.

Az esetek nagy része 2010 és 2017 között történt az iskolában, ahol az áldozatok szerint Póka rendszeresen zaklatta a női diákokat és a dolgozókat.
Az áldozatok beszámoltak arról, hogy Póka Egon gyakran fogdosta és csókolgatta az iskola női diákjait, valamint obszcén megjegyzéseket tett a testükre, ruházatukra és szexuális életükre vonatkozóan. Az egyik áldozat azt mondta, hogy Póka a lány diákokat „kicsikéimnek” szólította, és köszönésnél arcon vagy nyakon csókolta őket, miközben megfogdosott közülük jó néhányat.
Póka kedvenc mondása állítólag az volt, ha valaki szomorkodott vagy fáradt volt, hogy:
„B*sznak téged rendesen?”
– írja a Telex.
Az ügy hosszú ideig nem kerülhetett nyilvánosságra, mivel az áldozatok tartottak a lehetséges következményektől és nem látták értelmét a kitárulkozásnak. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára, dr. Gyimesi László is tagadta a vádakat, és úgy vélekedett, hogy azok, akik az ügyet felhozták, Póka Egon jó hírnevének és kegyeleti jogainak megsértésére törekszenek.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















