Celeb
Reviczky Gábor megrázó vallomása: „Tönkremegyek”
Borzasztó állapotban van a rákbetegséggel küzdő színész.

Reviczky Gábor, a Nemzet Művésze, súlyos prosztatarákban szenved, melynek egy agresszív fajtája támadta meg a szervezetét. Emellett csontáttétek és nyakmirigyrák is fennáll nála. Bár már átesett egy műtéten és részt vesz a rákterápiában, a gyógyulás igen megterhelő számára.
Annak ellenére, hogy súlyos betegsége ellenére is folytatja munkáját, rendszeresen részt vesz filmforgatásokon, miközben kemoterápiás kezeléseket is kap.
Reviczky Gábor most a Fókusz nevű műsorban osztotta meg tapasztalatait:
„Annyira elfáradok, hogy egy magaslesre sem tudok elmenni vadászni, nemhogy cserkelni az erdőbe. Én szinte mindig kertes lakásban éltem, amit rettenetesen megszoktam, mostani tervem pedig az, hogy még inkább a természetben éljek”
– mondta.
A 74 éves művész arról panaszkodott, hogy a kemoterápiában teljesen tönkremegy:
„Most örömhír, hogy nem kapok több kemoterápiát.. Nagy öröm lenne, ha így lenne, mert tényleg nagyon furcsa dolog, hogy már 10 éve vagyok rákos, s semmi bajom nem volt, de amikor megkapom a kezelést, tönkremegyek. Ez olyan ellentmondásos dolog. Ha átadja magát az ember a betegségnek, biztos, hogy meghal, akkor győz a betegség”
– tette hozzá.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















