Bulvár
„Ez, hogy egy ilyen helyzetnek kiteszem magam, ez felér egyfajta öngyilkossággal” – Görög Zita alaposan kilépett a komfortzónájából
Hamarosan indul az RTL új nyomozós realityje, a Gyilkosság a kastélyban.

Görög Zita véleménye szerint nagyon nehéz egy ilyen műsorra felkészülni, mert annyi befolyásoló tényező van, hogy szerinte lehetetlen ezekre bármilyen taktikával készülni.
Én nem vagyok egy taktikus személy, de nagyon szeretek nyomozni.
Elsősorban ezért is vállalta el, és nagyon kíváncsi már a játékra, mert azt gondolja magáról, hogy jó emberismerő, ezt pedig egy remek tesztelési lehetőség arra, hogy kiderüljön, ez valóban így van-e.
Nagyon nehéz döntés lenne, ha az én kezemben lenne az, hogy gyilkos vagy áldozat lehetnék, mert áldozatként nagy hasznát tudnám annak venni, hogy azt gondolom, hogy jó emberismerő vagyok, és talán egy kicsit kényelmesebb pozícióból lehetne szemlélni a többieket. Gyilkosként magadat is kell közben védeni, és közben valakire terelni a gyanút úgy, hogy az ne legyen túl feltűnő. Azt gondolom, hogy az egy nagyon komplikált és nagyon összetett feladat
– nyilatkozta az rtl.hu-nak a forgatás előtt.
A modell szerint nehéz, hogy ki tud-e alakulni egy ilyen helyzetben a bizalom. Úgy véli, lesznek olyan részei a játéknak, amikor egymásra vannak utalva, ami összekovácsolhatja őket
De hogy ott valós érzelmek kiben valósulnak meg, az utána meg fog kérdőjeleződni. Azt gondolom, hogy itt igaz barátságok nem fognak születni
– vélekedett.
Én nagyon régóta meditálok, és mindenféleképpen a nyugalmas helyzeteket szeretem a családi életemben is, a magánéletemben is, úgyhogy ez, hogy egy ilyen helyzetnek kiteszem magam, ez felér egyfajta öngyilkossággal
– jelentette ki mosolyogva.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.














