Celeb

„Két ruhát váltogatok” – Varga Viktornak kölcsön is kellett kérnie az árvízkár miatt

  • Szerző:nuus
  • 2024.01.25 | 10:48

Továbbra is nehéz helyzetben van Varga Viktor, akinek árvíz által elöntött budakalászi otthona és jurtája is lakhatatlan jelenleg.

Súlyos kihívásokkal kell szembenéznie Varga Viktornak, miután otthonát elárasztotta a Duna, és ő maga menekülni kényszerült. Az énekes a közösségi média platformjain osztotta meg követőivel a helyzetét, és hogyminden erejével az újjáépítésért dolgozik:

„Az egész egy nagy romhalmaz. (…) A jurtánál nem sok van hátra, de várnom kell, csak február elején cserélik ki a víz miatt elrohadt elemeket. A házépítés február végén folytatódik. Három háznyi cucc van felhordva, a szekrényeket sem lehet kinyitni, így két ruhát váltogatok. Van egy fellépő ruhám, ebben emberek közé megyek, illetve egy munkásruhám. Nem igazán komfortos, de rájöttem, hogy kevéssel is be lehet érni. Sokat tanulok ebből a helyzetből”

– fejti ki a Blikknek.

Az énekes úgy érzi, hogy a tanulságokat le kell vonnia a történtekből, és már most készül a tavaszi áradásra.

„Úgy terveztük a házat, hogy ennek tudatában voltam, csak nem gondoltam, hogy ilyen hamar jön az áradás. Tíz éve nem volt árvíz, azt hittem, van még egy-két évem, de a természet közbeszólt. Tavasszal valószínűleg ugyanez lesz, így fel kell pörgetnem az építkezést. Emiatt pedig előre kellett hozni sok kiadást”

– mondja.

Szerencsére a barátaitól tud kölcsönkérni, mert itt azért komoly beruházásról van szó.

Addig is két ruhát cserélget: a fellépő cuccot és a munkásruhát. Állítása szerint azonban sokat tanul ebből a helyzetből.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló