Időjárás

Kilő a kánikula: akár 39 fok is lehet vasárnap

  • Szerző:nuus
  • 2024.08.25 | 10:40

Megint fokozódik a hőség: napos időnk lesz vasárnap, csapadékra nemigen számíthatunk, ellenben 32 és 37 fok között alakul a nappali hőmérséklet, van, ahol 39 fokra is emelkedhet.

Újra menekülőre foghatjuk, nagy lesz a hőség: a nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között alakul augusztus 25-e folyamán.

Vasárnap napos idő ígérkezik fátyol-, illetve főleg a Dunántúlon gomolyfelhőkkel, nem számíthatunk esőre, maximum késő délután – adta hírül a HungaoMet.

Este az északnyugati határra, Alpokaljára sodródhat be egy-egy zápor, esetleg zivatar.

kánikula hőség hőmérséklet
Újra kilő a kánikula, akár 39 fokra is számíthatunk – Fotó: pixabay

Az északira, északnyugatira forduló szél a Dunántúlon egyre több helyen megélénkül, helyenként meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között alakul, azonban a déli tájakon helyenként ennél 1-2 fokkal nagyobb forróság is lehet.

Késő estére 22 és 30 fok közé hűl le a levegő.

A napi középhőmérséklet vasárnap már csak az Északi-középhegység keleti felében maradhat 25 fok alatt, míg a déli országrészben és néhol a Kisalföldön már meghaladhatja a 27 fokot is – tudatta a HungaroMet.

(Via)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló