Kutató rántotta le a leplet a „Viktor-dossziéról”: így zajlott a beszervezés

Az idősebbek számára gyermekkorukból ismerős lehet Hakapeszi maki és Hiszékeny úr párosa. Utóbbi figurát Szuhay Balázs alakította. Akkor még aligha gondolhattuk, hogy a szerethető komikus alakot beszervezte Kádár János állambiztonsági szolgálata.

Egy régi állítás nyomában

A történet 2014-ben került először reflektorfénybe, amikor Klapka György azt állította: egykori színésztársa jelentéseket írt róla a Kádár-korszakban. Bár nevet nem mondott, a sajtó nyomozása végül Szuhay Balázst nevezte meg.

A vádakat sokan kétkedéssel fogadták. Verebély Iván például határozottan kiállt kollégája mellett, hangsúlyozva: Szuhay köztudottan ellenszenvvel viseltetett a kommunista rendszer iránt, családját pedig kitelepítés is sújtotta.

Hasonlóképpen Puzsér Róbert is arra figyelmeztetett: a beszervezettek gyakran maguk is áldozatok voltak, akiket zsarolással kényszerítettek együttműködésre.

Mit mutatnak az iratok?

A kérdés eldöntéséhez kulcsfontosságú a „Viktor” fedőnevű dosszié, amely Szuhay Balázshoz köthető. A dokumentumok szerint beszervezése 1957. április 5-én történt, egy tapasztalt állambiztonsági tiszt, Szabó Béla közreműködésével.

Az iratok azonban már első ránézésre is ellentmondásosak. A beszervezési karton például egyszerre nevezi Szuhayt a rendszerhez lojálisnak és „ellenforradalmi tevékenységhez” köthető személynek.

A legfontosabb rész, a beszervezés oka hiányzik. Ez különösen lényeges: a hiányzó információ arra utalhat, hogy az együttműködés nem önkéntes volt, hanem zsarolás eredménye. Ezt erősíti az is, hogy nem maradt fenn Szuhay által aláírt beszervezési nyilatkozat.

A színházi világ célkeresztben

Az 1956-os forradalom leverése után a hatalom kiemelt figyelmet fordított a művészvilágra. A színházak megfigyelése stratégiai jelentőségű volt.

A „Viktor” dosszié alapján Szuhay feladata a színészek politikai nézeteinek és reakcióinak feltérképezése volt. A hatóságokat különösen az érdekelte, hogyan viszonyulnak a művészek az 1956-os eseményekhez, illetve visszatérésük után mennyire tekinthetők „megbízhatónak”.

A jelentésekből azonban nem rajzolódik ki aktív, ártó tevékenység. Szuhay gyakran hivatkozott arra, hogy kevés információval rendelkezik, és több esetben kifejezetten semleges vagy pozitív megjegyzéseket tett kollégáiról.

Jelentések tartalom nélkül

A fennmaradt anyagok alapján Szuhay többek között olyan nevekről számolt be, mint Kazal László vagy Boross János, de ezek a jelentések inkább anekdotikusak, mintsem terhelők.

Egy esetben például Kazal humoros előadását említi Nyikita Hruscsov ENSZ-beli incidenséről. Máskor Szenes Iván kapcsán csupán egy szervezési ügyet jegyez fel, politikai jelentőség nélkül.

A tartótisztek ugyanakkor láthatóan elégedetlenek voltak: rendszeresen próbáltak konkrétabb, politikailag értékelhető információkat kicsikarni.

Ártott-e bárkinek?

A jelenlegi kutatások alapján erősen kérdéses, hogy Szuhay Balázs tevékenysége tényleges kárt okozott bárkinek. A fennmaradt dokumentumok inkább egy olyan rendszert mutatnak be, amely zsarolással és megfélemlítéssel próbált információhoz jutni.

Szuhay esete jól példázza a Kádár-korszak állambiztonságának működését: a hatalom tudatosan választott ki olyan embereket, akikben környezetük megbízott, majd ezt a bizalmat használta fel ellenük – mutat rá a Magyar Nemzet hasábjain Rácz János, aki a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa.

Egy korszak áldozata

Szuhay Balázst végül 1963-ban elengedték tartótisztjei, a rendszer konszolidációjának időszakában. Hogy pontosan milyen zsarolás állt a beszervezés hátterében, ma sem ismert.

Ami azonban kirajzolódik: nem egy tudatos besúgó portréja, hanem egy olyan emberé, akit a diktatúra saját logikája kényszerített együttműködésre.

Ahogy Verebély Iván is megfogalmazta: éppen azért válhatott célponttá, mert köztudott volt róla, hogy nem híve a rendszernek – így a környezete megbízott benne. Ez a bizalom lett végül a veszte.