Sorozatok
Itt az első Vasököl-trailer
A Netflixen márciustól futó Marvel-sorozat a Trónok harca-sztárral üt.

Finn Jones mutatja meg, mire képes Danny Rand szerepében, de több ismerős arccal is találkozhatunk majd ebben az új szériában. Itt lesz például Jessica Fenwick (akit az Ébredő erő-ben is láthattunk), illetve David Wenham is, aki pedig a Gyűrűk urából lehet ismerős.
Március 17-én debütál a Vasököl-sorozat a Netflixen, mely a Twitteres trailer alapján kellően izgalmas lesz. A 13, egyenként egyórás epizód már a negyedik Marvel-széria, a Fenegyerek, a Jessica Jones és a Luke Cage után, mely sorozatok szálai The Defenders címen össze fognak futni. A nyolc epizódra tervezett minisorozat, melyben a négy karakter együtt szerepel majd, még idén érkezik.
Vasököl még nem kapott eddig saját mozifilmet, de Bob Iger producer szerint sorozatának sikere lehet a próbakő.
A Jessica Jonesból Krysten Ritter mindenesetre megosztott pár részletet a The Defenders kapcsán, ugyanis a Fenegyereket alakító Charlie Cox-szal együtt már leforgatta jelenetei zömét. Ritter szerint erős macska-egér dinamika van kettejük közt; bár azt nem tette egyértelművé, melyikük melyik ebben a leosztásban.
A Defenders nem egy baráti szövetség: elég kelletlenül áll majd össze szerinte a csapat. Még az őáltala alakított Jessica Jones is sokáig vívódik, beálljon-e Kilgrave-et legyőzni – számol be az NME.
The final Defender. #IronFist pic.twitter.com/kltunUAlJx
— Iron Fist (@MarvelIronFist) February 10, 2017
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















