Utazás
Ha egyedül utaznál, e 10 ország közül válassz magadnak célpontot
Egy 22 ezer emberen elvégzett felmérés eredménye a lista, amit most megosztunk veletek.
A felmérést a Ranker készítette el, és igazából nem egy 10-es, hanem egy 60-as listát osztottak meg olvasóikkal. Mi ugyan nem fértünk be a magányos utazók 10 legajánlottabb célpontja közé, de nem sokkal maradtunk le róla. Magyarország a 12. helyre futott be.
Skócia
Skócia vadregényes, misztikus, romantikus, Skócia szép és vonzó. Ezenkívül sok a fiatal, akik nagyon barátságosak. A skóciára szavazók még kiemelték azt is, hogy a tömegközelekedés elsőosztályú, nem beszélve az országot keresztbe-kasul átszövő, fejlett hostelhálózatról, ami egy utazó esetében egyáltalán nem hátrány.
Szlovákia
A volt szocialista országok közül egy fért be az első 10-be, meglepő vagy sem, de Szlovákia a 9. helyre futott be. Mitől jobbak, mint mi? Az utazók itt is a tömegközelekedést emelték ki, és a magányos vándorlás tökéletes hátteréül szolgáló Magas-Tátrát, amivel viszont nem tudunk versenyezni.
Írország
Amit a felmérésben résztvevők a nyolcadik helyre befutott Írországgal kapcsolatban kiemeltek, az eklektikusság, az otthonosság és az utazókkal szemben tanúsított meglepően élénk és kedves figyelem voltak. Meg az, hogy az íreknek rengeteg fesztiváljuk van, így arrafelé mindig akad valami program.
Spanyolország
Egy El Caminóval a tarsolyában Spanyolország megbízhatóan hozza a 7. helyet. Ami az előnye az országnak, az is a hátránya az utazók szerint: rengeteg a látnivaló, amit mind látni is akar az ember. De az sok idő, a sok idő meg sok pénz… azért persze kihagyhatatlan Spanyolország is.
Belgium
Gyönyörű táj, és még gyönyörűbb sörök. A sörszerelmes magányos utazók Mekkája Belgium, ahol legalább annyi másnapos napod lesz, mint amennyi új barátot szerzel minden egyes korsó mellé.
Ausztria
Még egy szomszédunk a legjobbak között: Ausztria az 5. helyet csípte el. Megértjük a sógorok sikerét, mert országuk olyan, mint egy tüchtig terepasztal, az pedig szinte mindenkinek gyerekkori álma volt, hogy de kirándulna egyet egy terepasztalon. Ausztria pedig maga a lehetőség! Ráadásul itt is jó a sör, és a célországok közül itt beszélik a legtöbb idegen nyelvet.
Ausztrália
Ha szintet nem is lépünk, de földrészt igen: Ausztrália a 4. helyre futott be. Rendkívül változatos a táj, és az egész tele vannak furábbnál is furább állatokkal. Ausztrália ráadásul óriási, így elég könnyű beleveszni, vagy jól elveszni benne.
Németország
A bronzérmes németek kényelmesen hátradőlhetnek, mert az utazók imádják bennük a szolgáltatásaik színvonalát, a városaikat, és azt, hogy mindenben pontosan azt, vagy egy kicsivel többet is, nyújtanak, amit egy utazó csak elképzelhet magának, mint ideálisat. És persze a sör.
Finnország
A finnek ezüstérme talán kicsit meglepő, mert általában nem szokott rajta szerepelni az utazók listáján, vagy legalábbis ezt gondoljuk. De szerepel, mert a felmérésen a második helyet mégiscsak elvitte. A szanuákat, az építészetet, a szabadtéri kávézókat, a sajátos humort és a jóféle zenei fesztiválokat (na, ezt sem tudtuk Finnországról) emelték ki velük kapcsoaltban az utazók.
Hollandia
Hollandia első helyezésén nincs mit csodálkozni, pláne annak fényében, amit állítanak róla az utazók: pont az a kaland, amire mindig is vágytál, hogy megtörténjen veled. Vonzó a hollandok nyitottsága, környezetbarátsága, a füvezés és a szexuális szabadság iránti tiszteletük, mindez fapapucsokkal, tulipánokkal és szélmalmokkal körítve.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















