Autó

Már megint jön egy újabb kínai autómárka

  • Szerző:nuus
  • 2024.03.17 | 13:10

A világ egyik legnagyobb autógyártója, Geely Auto Group által készített Farizon márkájú haszonjárművet az AutoWallis Csoport forgalmazza nyolc közép-kelet-európai országban. Az árusítás június után valamikor kezdődhet.

A Farizon a sosem hallottunk még róla kategóriába tartozik, ami cseppet sem meglepő, hiszen a távoli Kínában készül, és meglehetősen fiatal márka, csupán 2016-ban indult a karrierje. Ez Kína első olyan haszonjármű márkája, amely új energiaforrásra épülő teljes termékpalettát kínál, így nehéz és könnyű haszongépjárműveket, buszokat, továbbá nevéhez kötődik a világ első M100 metanol meghajtású nehéz teherautójának kifejlesztése is.

A Farizon a zöld, nulla kibocsátású közlekedés támogatására törekszik, és ehhez saját fejlesztésű hajtásrendszerekkel rendelkezik. A márka az ázsiai sikereket követően a nemzetközi piacokra is belépett, jelen van Dél-Amerikában, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában, 2024-ben pedig megkezdte az európai terjeszkedését.

Nálunk az AutoWallis Csoport árulja, miután megállapodott a világ egyik legnagyobb autógyártó vállalatával, a Zhejiang Geely Holding (Geely Auto) Csoporttal a Farizon haszonjárművek kizárólagos forgalmazásáról 8 régiós országban (Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia).

Andrew Prest, az AutoWallis nagykereskedelmi üzletágának igazgatója az új márka kapcsán elmondta, hogy a Farizon forgalmazása 2024 második felében indulhat el, kezdetben a V6E és a SuperVan modellekkel. Az árakról még nem adott tájékoztatást az importőr.ß Az AutoWallis által a Farizon kapcsán lefedett 8 országban 2023-ban 176 839 darab új kishaszonjárművet adtak el, amelynek harmada a lengyel piacon talált gazdára.

Talán kevesen tudják, de a Geely Auto a világ egyik legnagyobb autógyártó vállalata, s olyan márkának a tulajdonosa a Geely mellett, mint a Volvo, a Polestar, a Lotus, a London Taxi, a Zeekr, a Proton és a Lynk & Co. A cég az elmúlt években a szektorban betöltött pozíciójával és széleskörű tevékenységével az autóipar globális térképén is jelentős kínai szereplővé vált.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló