Autó
Közös raliversenyt rendez Székesfehérvár és Veszprém
Székesfehérváron és Veszprémben kerül sor hétvégén az országos bajnokság idei ötödik futamára.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a párosítás kiváló, hiszen a székesfehérvári városi szuperspeciált és a veszprém-jutaspusztai kislőtéri futamot egyformán kedvelik a nézők és a versenyzők is.
Lakatos Róbert, a rali szervezője szerint az évad eddigi legnehezebb futama a Székesfehérvár-Veszprém-rali, ahol öt különböző murvás-köves gyorsasági szakaszon, mintegy

150 kilométeren mérhetik össze tudásukat a versenyzők.
A futamok szombaton a nagylőtéri, illetve a várpalotai gyorsasági szakaszokkal kezdődnek, majd a 12 és 20 óra közt lezárt székesfehérvári Palotai úton egy városi szuperspeciál pályával zárulnak délután. A szervizpark szombaton a sóstói arénánál lesz, ahol közlekedésbiztonsági park is várja a családokat, valamint a versenyautókat is megtekinthetik a nézők.
Az esti nagyszerviz után Veszprémbe költözik a verseny,
itt vasárnap három gyorsasági szakasz – a kislődi, a hegyesdi és a jutaspusztai kislőtéri – vár majd az autósokra, melyek közül a kislődin és a jutaspusztain részt vehetnek nézők is. A céldobogó a Veszprém Aréna előtt lesz.
Mivel a verseny egybeesik egy osztrák és egy világbajnoki futammal, így csak három külföldi induló – egy cseh, egy osztrák és a hétszeres német ralibajnok Matthias Kahle – vesz részt rajta a magyarok mellett.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















