Belföld

Felháborító! Infarktust kapott az autójában, majdnem tragédia lett a vége de megbüntették tilos parkolásért Katalint

  • Szerző:nuus
  • 2021.02.26 | 13:48

Mellette ült a fogyatékossággal élő fia is, mégis megbüntették.

A nő január 22-én éppen a körzeti orvosához tartott, amikor nyomni kezdett a mellkasa, zsibbadt a karja és olyan érzése volt, mintha kést vágtak volna a hátába. Azonnal tudta, hogy nagy a baj, de összeszedte minden erejét és autójával megállt egy kereszteződés után, hiszen csak az lebegett a szeme előtt, hogy mentse a mellette ülő, fogyatékossággal élő fia és saját, illetve a többi autós életét.

Illusztráció

Akkor még nem is gondolta volna, hogy infarktusa van, csak azt tudta, hogy így nem vezethet tovább. Ebben az állapotban pedig arra sem tudott koncentrálni, hogy szabályosan parkolja le autóját. Meg is lett az eredménye: míg őt mentő szállította a kórházba, a közterület-felügyelők 15 ezer forintra megbüntették, mert parkolásakor nem tartotta be az ötméteres távolságot a kereszteződés után.

Érthető, hogy megbüntettek, hiszen nem tudhatták, hogy mi történt. Ugyanakkor felháborítónak tartom, ahogyan beszéltek velem a közterületesek

– mondta a Blikknek feldúltan a már otthonában lábadozó Katalin, akinek nem engedték el a büntetést a történtek ellenére sem.

Először azt mondták, hogy vigyem be a zárójelentést és a háziorvostól egy igazolást, illetve írjak egy kérvényt, hogy engedjék el a büntetést. Amikor ez meglett, kioktattak, hogy márpedig ezt a büntetést ki kell perkálni, mert amit ők kiszabnak, azt ki kell fizetni, fordulhatok én akár az államelnökhöz is. Ezután a férfi – mint kiderült, ő tette az autómra a büntetést – feletteséhez fordultam. Azt kértem, hogy vizsgálják ki az ügyet és együtt hallgassuk vissza a hangfelvételt is, de ez sem történt meg

– mondta az asszony, aki, amint tudott, intézkedett, hogy az autóját elvigyék a helyszínről.

Az illetékes VI. kerületi Terézváros Önkormányzat Közterület-felügyelet, ahol Gerencsér Mária sajtófőnök – Dobos Ágnes igazgató nyilatkozata alapján – közölte:

a méltányosságot a rendőrség ítélheti meg, jogszabály alapján, a közterület-felügyelet munkatársai nem mérlegelhetnek.

Képünk illusztráció

Tekintettel arra, hogy nem objektív felelősség a szabálytalan parkolás, figyelembe kell venni az igazolt körülményeket. Objektív felelősségi körbe tartozik a sebességtúllépés, a kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása, súlyos KRESZ-szabály megsértése, de a szabálytalan várakozás nem

– mondta Kovács Kázmér ügyvéd, szakjogász.

Forrás:Blikk


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló