Belföld

Megszólalt a rendőrség által körözött magyar válogatott focista

  • Szerző:nuus
  • 2023.03.05 | 07:18

Fényképes körözési felhívást tett közzé a rendőrség pénteken Tokody Tibor korábbi válogatott futballista ellen.

Tokody a Sportalnak elmondta, az állítólagos sikkasztási ügye, ami miatt keresték, egy 180 eurós vita utóélete.

Fotó: Police

Az ismerőseim hívták fel, hogy látta-e magát az újságokban. Sokkolta a pillanat. Mint mondta, a rendőr is azt kérdezte tőle, amikor vele szemben ült: mi ez az egész Tokody úr?

A korábbi munkahelyemen sofőrként dolgoztam, s mivel jól beszélek németül rendszeresen jártam külföldre is. Az egyik ilyen alkalommal két másik társammal együtt oda parkoltunk a három kocsival a schwecháti repülőtéren, ahová mindig is szoktunk. A kijelölt helyre. Csakhogy másnap mindhárom járműre kerékbilincset tettek. Be kellett fizetnünk fejenként 180 Eurót, s ezt mi a cég pénzéből tettük. Csakhogy amikor hazajöttünk az összeget a vezetőnk kérte vissza tőlünk. Mondtuk neki, ez nem a mi sarunk, nehogy már mi fizessünk rá! Ennyiben maradtunk

– mesélte Tokody Tibor, aki barátaitól tudta meg, hogy körözött bűnözőként szerepel a híradásokban.

További részletek itt olvashatóak.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.