Belföld
Elvérzett egy nő, akihez 52 perc után értek ki a mentők, a mentőszolgálat szerint nem történt indokolatlan késlekedés
A budaörsi család állítása szerint majdnem egy órát vártak, hogy a súlyosan vérző családtagjukhoz kijöjjön a mentő. Háromszor hívták a mentőszolgálatot.
Draxler Kata tavaly novemberben vesztette el édesanyját. Egyik nap azt vette észre, hogy az anyja erősen vérzik. Azonnal hívta az utcájukban lévő orvosi ügyeletet, hamar oda is értek a budaörsi házhoz – számolt be róla az RTL.hu.

Amikor az ügyeletes orvos kijött, szembesült azzal, hogy mennyire súlyos az állapota édesanyámnak, és ő azt látta megfelelőnek, hogy azonnal hívjon mentőt, nyilván ez akkor történt meg, miután stabilizálta édesanyám állapotát
– emlékszik vissza a tragikus napra. Miközben a mentőre vártak, az ügyeletes orvos ellátta az édesanyját. Fél órával később újra hívták a mentőket, majd nagyjából 10 perc múlva ismét próbálkoztak a hívással.
Az első hívástól számítva több, mint egy órát kellett várni, ami édesanyámnak az életébe került.
A mentőautóba még be tudták tenni, de a kórházba vezető utat már nem élte túl.
A család pert indított az Országos Mentőszolgálat ellen, hogy mással ne történhessen meg az, ami velük történt. A mentőszolgálat a család ügyvédjének azt válaszolta, hogy ők nem hibáztak.
Egy pikírt választ kaptunk, és szeretnének minden felelősséget áthárítani azokra, akik itt voltak, és segítettek életben tartani az édesanyámat
– mondta Draxler Kata.
A mentőszolgálat elmondása szerint mivel az őket értesítő ügyeletes nem megfelelően tájékoztatta őket a beteg állapotáról, ezért a mentésvezető úgy döntött, „ésszerű várakoztatással” várnak a felszabaduló mentőegységre.
Az ő válaszuk szerint a bejelentés 13 óra 6 perckor történt, és 52 perccel később értek a helyszínre, szerintük nem történt indokolatlan késlekedés.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.