Belföld

Senki sem felelős a tűzszerészek haláláért

  • Szerző:nuus
  • 2016.09.14 | 13:46

Semmilyen mulasztást, hibát, vétséget, elővigyázatlanságot nem állapítottak meg a hortobágyi tűzszerészbaleset ügyében indított vizsgálatok - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. A bomba volt túlságosan instabil. A területet mentesítő katonák a jövőben szigorúbb szabályok szerint dolgoznak majd.

“Annak, hogy a bomba felrobban, annyi esélye volt, mint hogy én életben maradok. Semmi” – ezt a hortobágyi tűzszerészbaleset egyik túlélője mondta Simicskó István honvédelmi miniszternek. A politikus szerint igazi tragédia, hogy a bomba felrobbant és négy katona meghalt, de a baleset ügyében indított vizsgálatok végül emberi hibát nem állapítottak meg.

Öreg volt a bomba

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen július elsején robbant fel hatástalanítás közben egy 250 kilogrammos bomba. A balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánították. Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető balesete ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálatot is indítottak. A vizsgálat lezárásáig leállították a terület mentesítését.

Benkő Tibor vezérkari főnök azt mondta: a bombatestben lévő robbanóanyag elöregedése, a külső hatásokra való érzékenységének növekedése okozta a balesetet. A vizsgálati jegyzőkönyvet idézve közölte: a katonák az előírásoknak megfelelő végzettséggel rendelkeztek. A járőrparancsnok egyértelműen és pontosan azonosította be a bombát, helyesen határozta meg annak hatástalanítási módszerét.

A talált bombatípust ismerték, a hatástalanítás előkészítése, végrehajtása során sem történt mulasztás. A bombatestből a gyújtószerkezetet szakszerűen eltávolították a tűzszerészek. A protokoll szerint ha egy bombából kiszerelték a gyújtószerkezetet, akkor az már szállíthatónak minősül. A közigazgatási hatósági eljárás sem a végrehajtó állomány, sem a munkáltató részéről nem állapított meg bűncselekmény gyanúját jelentő mulasztást – emelte ki a vezérezredes.

Szigorítanak

Simicskó István közölte: a honvédség tűzszerészei eddig is szigorú szabályok szerint dolgoztak a Hortobágyi Nemzeti Park területén is, és azokat be is tartották. Megjegyezte, hogy az ilyen típusú veszély mindig benne van ebben a hivatásban, de a hasonló balesetek elkerülése érdekében az adott térségben szigorúbb szabályokat alkalmaznak a jövőben a tűzszerészek. Kérdésre válaszolva azt mondta: a Hortobágyi Nemzeti Park tűzszerészi mentesítését hamarosan, a tervek szerint még a hónapban folytatják.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló