Belföld

Sosem látott mértékben drágult az élet Magyaroszágon – és ez még csak a kezdet

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.08 | 11:18

Egyetlen hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal lettek magasabbak.

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az emelkedés megegyezik az elemzők előzetes várakozásával. Egyetlen hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal lettek magasabbak.

A KSH gyorstájékoztatójában kiemeli, hogy az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk, illetve az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen.

Ennél magasabb inflációt kilenc évvel ezelőtt, 2012 októberében mértek utoljára.

Az elmúlt egy évben a dohányáruk 17,8 százalékkal drágultak, az üzemanyagok ára pedig 21,6 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 5,1, ezen belül az ékszerekért 12,9, a szobabútorokért 11,6, az új személygépkocsikért 7,9 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások díja 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,5, a járműjavítás és -karbantartás 8,3 százalékkal került többe.

Forrás: KSH


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.