Budapest

Szerdán állítják fel az Ország Karácsonyfáját Budapesten

  • Szerző:nuus
  • 2018.11.28 | 13:18

Az ezüstfenyő 18-20 méter magas, és 5-7 tonna nagyjából.

Szerdán állítják fel a budapesti Kossuth téren az Ország Karácsonyfáját, és kezdik meg a feldíszítését.

Mint írják, az idén a putnoki Kováts Géza Sándorné felajánlásából érkezett a mintegy 18-20 méter magas, 65 centiméteres törzsátmérőjű, 5-7 tonnás ezüstfenyő. A fenyőfa a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével érkezett meg a Kossuth térre, majd ezt követően díszítik fel.

Fotó: Lakatos Péter/MTI

A Kossuth tér megújulásakor a tervezők már számoltak a fa elhelyezésével, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a hatalmas fát a kialakított hevedercsatlakozók révén erős szélben is képes stabilan tartani.

A fenyőfát egy 130 centiméteres, 30 kilogrammos csillag alakú, óarany világítású csúcsdísz ékesíti. A díszítéshez – a korábbi évekhez hasonlóan – 2400 folyóméter ledes fényfüzért használnak, 33600 színes izzóval. A fa körül – immár hagyományosan – 120 szánkóból álló kerítést állítanak fel. A szokásoknak megfelelően a fa mellé kerül a betlehemi jászol, amely december 24-én egészül ki a gyermek Jézussal.

A Kossuth tér és a Karácsonyfa teljes díszkivilágítása advent első napjától látható. Az Ország Karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret, lebontását követően pedig a faanyagot – tűzifaként – rászorulóknak ajánlja fel az Országgyűlés Hivatala.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló