Időjárás

Országszerte ijesztően elfogyott a víz

  • Szerző:nuus
  • 2022.03.31 | 11:18

Márciusban az átlagos csapadékmennyiség öt százaléka hullott le - durva aszály van.

Az átlagos csapadékmennyiség öt százaléka hullott le idén márciusban Magyarországon – aszály van. A tavak és folyók alacsony vízállásán a közelgő csapadék sem segít igazán – jelentette az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Országszerte, a tavakban és a folyókban is alacsony a vízállás. Helyenként ráadásul már szélsőséges mértékben, ami egyrészt az elmúlt három hónap, másrészt több mint egyéves periódus kevés csapadékának eredménye. Tavaly májustól máig két és fél havi csapadékhiány alakult ki Magyarországon, miközben

az idei március 95 százalékos csapadékhiányt hozott

a sok évnyi átlaghoz képest, ezek pedig már nagyon komoly számok. A következő négy napban hulló csapadék főként a mezőgazdaságnak kedvezhet, a vízgyűjtőknek kevésbé. Most annyira száraz mindenhol a föld, hogy ha elkezd esni, azt mindenhol be fogja szívni a talaj, a vízgyűjtő területeken is, és nem kerül majd sor lefolyásra a különböző lehetőségeken, csatornákon, kisebb patakon keresztül a folyókba vagy tavakba.

Magyarországon eddig az árvizet és belvizet tudták előre jelezni,

Graaff-Reinet, az aszály sújtotta város

illetve készültséget elrendelni ezek ellen. Miután azonban az elmúlt öt évben egyértelműen a vízhiány lett a jellemző, a vízügy létrehozta az aszálymonitoring rendszert. 112 állomáson folyamatosan mérik az aktuális hőmérsékleti-, csapadék-, illetve talajnedvességi adatokat. Ebből a vízhiány mértékét (aszályindex) lehet kiszámítani, és elrendelni az első-, másod- vagy harmadfokú riasztást – vízhiány ellen.

Az aszályindex meghatározza,

hogy a szakemberek milyen gyakorisággal ellenőriznek, másodfok esetében például már éjjel–nappal. A helyzetértékelés, valamint a tíznapos előrejelzést segítő érték alapján döntenek a szükséges vízpótlásról. A Nyíregyháza–Szeged vonalon zömében már első-, illetve másodfokú készültség van. Azokon a területeken különösen áldásos lenne egy 10-20 milliméternyi csapadék a következő napokban.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.