Időjárás
Esernyő és napszemüveg: mutatjuk mit tartogat mára az időjárás
Olaszország és Közép-Európa felett sekély ciklonális mezőnek köszönhetően nagy számban alakulnak ki záporok és zivatarok, illetve eső is, így szerda estig időjárásunkat is ez a nedves, labilis légtömeg alakítja, így továbbra is többfelé valószínű csapadék.

Jellemzően erősen felhős idő várható szerda délutánig, addig általában csak kevés napsütés lehet. Összességében sok helyen kell ismétlődő jelleggel záporra, zivatarra, illetve esőre is számítani. Szerdán késő délutántól, estétől a gomolyfelhők lassanként összeesnek, ezzel együtt egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. A déli szél kedden akár nagyobb területen is, szerdán már csak az Alföldön megélénkülhet, de szélerősödés csak zivatar körül lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 17 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 21 és 27 fok között alakul.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.