Időjárás
Elő a meleg takaróval: Éjjel akár 7 fokra is lehűlhet az idő
Szerda estére a Kárpát-medencét egy gyenge hidegfront éri el, ez számottevő változást nem okoz időjárásunkban.
Éjszaka nyugat felől újabb fátyolfelhők sodródnak fölénk, majd napközben az északi, északnyugati tájakon meg is vastagodnak, emellett gomolyfelhők is képződnek. Szerda délután, estefelé északon, északnyugaton elszórt jelleggel záporok, zivatarok alakulhatnak ki, estefelé pedig eső is lehet már.
Kedden a nyugati, északnyugati szél a Délnyugat-Dunántúlt leszámítva élénk, helyenként erős lesz, később mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 21 és 27 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.