Bulvár
Krausz Gábor tisztázta, mennyi igaz Tóth Gabi lelkendezéséből
Krausz Gábor szerint nincsenek annyira jóban, mint Tóth Gabi írta.
Tóth Gabi annyira örül volt férje, Krausz Gábor és Mikes Anna boldogságának, hogy azt írta, találkoztak már négyesben, sőt ötösben is, Hannarózával. „Szerencsére mind nagyon jól kijövünk egymással” – lelkendezett a
szabad szellemű életet élő keresztény Tóth Gabi.
Krausz Gábor viszont a Borsnak azt mondta, hogy meglepte exfelesége nyilatkozata, ami szerint mintha egy baráti társaság lennének.
Semmiféle találkozgatások nincsenek,
hacsak az nem számít annak, hogy a közös kislányunkat átadjuk egymásnak. Ilyen alkalom valóban volt, hogy mind a négyen jelen voltunk, vagyis Anna is velem volt, a volt feleségem pedig a párjával érkezett, de két udvarias mondaton kívül más ott nem hangzott el. Mindenkit arra szeretnék nyomatékosan kérni, hogy helyettem, rólam, velem kapcsolatban sehol és semmilyen formában ne nyilatkozzon – mondta a séf.
Krausz Gábor beismeréssel felérő bejegyzést tett ki Mikes Annáról
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.