Bulvár

Kiderült hány nővel volt együtt Schmuck Andor – mutatjuk

  • Szerző:nuus
  • 2022.02.03 | 11:48
  • trendindex: 4

De ebben a számban Schmuck Andor egyéjszakás kalandjai nincsenek is benne.

Schmuck Andort mindig is sok nő vette körül, amint azt a lap megállapítja. Legutóbbi válása után újból neki is állt feleséget keresni, ekkor be is vallotta, hogy kapcsolatfüggő, így biztos, hogy lesz még harmadik esküvője is, sőt, már a meghívó szövegét is tudja.

Ezek után nem sokkal az augusztus 20-i tűzijátékot máris női kísérettel nézte. Schmuck Andor néha énekel is, ezt a legutóbb Singh Viki oldalán tette, igaz, itt kapcsolatról szó sem volt természetesen.

Na de vajon mennyi összesen az annyi?

A válasz nyílt titok, Schmuck Andor már 2016-ban is beszélt róla a 24.hu-nak. Íme mit mondott akkor, és ráadásul tudni lehet, hogy a szám azóta feljebb ment, hiszen az 51 éves politikus-médiaszemélynek az utóbbi 5 évben is voltak kapcsolatai:

„harminc-negyven olyan kapcsolatot tudok összeszámolni, ami több volt mint egy egyéjszakás kaland. […] Mindig engem szedtek fel, mindig engem választottak, én soha nem kezdeményezek.”


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
Életműdíjas lett Reviczky Gábor
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 26.