Bulvár

“Túlzás, hogy Feró írta a Bikini legnagyobb slágereit” – D. Nagy Lajos helyretette Nagy Ferót

  • Szerző:nuus
  • 2023.02.05 | 11:18

D. Nagy Lajos két év híján a kezdetektől áll a Bikini zenekar élén.

A legendás együttessel májusban, az alapítás 40. évfordulóját ünnepli meg az Arénában. Az énekes a Vasárnapi Blikknek elárulta, mi lenne, ha nem a zenét választja és ki volt az, aki örökre megváltoztatta az életét – írja a Blikk.

Fotó: RTL

D. Nagy Lajos boldogan mondott igent annak idején, amikor felkérték, hogy a Bikini énekese legyen. Ugyan volt néhány feltétele, a régi dalokat nem akarta énekelni, illetve az, hogy legyen billentyűsük, ő volt Gallai Péter.

A zenekar nevéről is szó esett.

Nagy Feró adta ezt a nevet. Eredetileg Bicikli együttest akart, mert volt egy ilyen zenekara, amit én hallottam is a Közgázon 81 környékén. A lényeg az volt, hogy mindig B betűs zenekarokat alapított. Mi egyébként zenéltünk együtt, amikor még a Rolls Frakció létezett.

A Blikk Nagy Feró azon állításáról is érdeklődött, mely szerint „Bikini legnagyobb slágereit neki köszönhetjük”, mert a kilépés után még „visszament” és írt egy lemezt.

Nem így. Sok szöveget írt, jók is voltak. A Mielőtt elmegyek dallamát Lojzi írta, a szövegét én, ám amikor bementünk a stúdióba, Ferónak volt egy ötlete, beleírt a refrénbe, a szövegbe és a zenébe, amitől kétségtelenül jobb lett a dal, való igaz. Szóval szerzőtárs volt, de hogy ő írta volna, az enyhe túlzás. De mindegy is, régen volt, az idő megszépíti a dolgokat.

Akkor nem kérte fel a lemezgyár erre?

Következőképpen történt. Készült a lemez, öt-hat dallal megkerestük a lemezgyárat, hogy szeretnénk kiadni egy Bikini lemezt. Wilpert Imre (Hungaroton lemezkiadó egykori zenei szerkesztője – a szerk.) azt kérte, hogy amolyan tanácsadóként vegyen benne részt Trunkos András és Nagy Feró, de a dalok többségébe nem szóltak bele.

A májusi évfordulós bulira nem hívták vissza a még élő régi tagokat. D. Nagy Lajos elmondta, mindig az aktuális zenekar ünnepli az évfordulót.

Ahogy most létezünk, jó ahogy van, mondtam is nekik, hogy innen már nem lehet kilépni.

Forrás: Blikk


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Lehetsz csinos pénz nélkül is!
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.