Bulvár

Pokollá vált Győzike élete, mióta kikerült a zárt osztályról

  • Szerző:nuus
  • 2022.02.08 | 18:13
  • trendindex: 5

Győzike nemrég több hónapot töltött a zárt osztályon.

„Tizennegyedik éve, hogy pánikbeteg vagyok” – mondta Gáspár Győző a Fókusznak. A zenészből lett valóságshow szereplő tavaly árulta el, hogy mentális állapota pocsék. Ősszel kórházba is került súlyos rosszulléte után, ahonnan a zárt osztályra szállították, két hónapra. A vizsgálatok során paranoid személyiség- és bipoláris zavarra, illetve

pánikbetegségére is fény derült, sőt depresszió is kialakult nála.

Gáspár kétszer is megpróbált öngyilkos lenni a közelmúltban és elég riasztó, amit most gondol erről. Konkrétan azt mondta: „szerintem jobban jártam volna, ha sikerül”. Győzikében jelenleg nincs nagy élni akarás, úgy érzi, megfeneklett az élete. Jelenleg nem akar mást, mint visszamenni a zárt osztályra, ahol jól érezte magát.

Sorra mondja le minden nyilvános szereplését,

van nap, hogy nem akar kikelni az ágyból sem – ami szintén a súlyos depresszió egyik jellemzője. „A múlt év szeptemberében elmentem fellépni, majd a fellépés után nagyon rosszul lettem. A sofőröm bevitt a kórházba, aztán ott ragadtam majdnem két hónapra. Kikezeltek, hazajöttem, és a karácsonyt azt eléggé jól töltöttem. Én azt veszem észre, hogy szilveszter óta visszaestem elég keményen” – panaszolta el Gáspár,  aki szerint

hiába jár most is szakemberekhez, az sem segít rajta.

Jelenleg is gyakran gondolkozik azon, “miért jó élni, mi jó az életben”. Tízféle gyógyszert szed betegségeire, antidepresszáns mellett nyugtatót és altatót is.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló