Bulvár

Lezárult egy korszak, sírva költözött el Miklósa Erika

  • Szerző:nuus
  • 2022.04.07 | 15:48
  • trendindex: 3

A híres operaénekesnek a családja a legfontosabb, így a lehető legtöbb időt velük tölti.

Miklósa Erikáék éppen egy költözésen vannak túl, új otthonuk pedig a Velencei-tónál található. A művésznő elmondta, nagyon jó döntés volt a költözés, imádja új otthonát. Előző helyüket azonban megsiratta, sőt, néha hiányolja is, mivel egy igazi menedéknek számított.

Erika a sok koncert után leginkább csendre és nyugalomra vágyott, így az otthonukba csak a legszűkebb baráti kör kapott meghívást, hogy megmaradjon a hely intimitása.

Sokat sírtam miatta, hiszen Bakonykúti volt 22 évig az otthonom. De be kell látnom, hogy az a korszak lezárult.

– idézte fel Miklósa Erika.

Kislányuk megléte óta többet jár társaságba, Bíborka kisugárzása csodás, az édesanyja pedig nem akarja bezárni, sőt legszívesebben mindenkinek csak mutogatná. Szerinte fontos, hogy szülőként maximálisan támogassa a gyermek személyiségének fejlődését.

Új otthonuk már teljesen más, mint az előző, ide mindenkit tárt karokkal várnak. Bibinek rengeteg barátja lett az új környezetben, de azért néha még visszajárnak a Bakonykúti ismerősök társaságába.

A művésznő és férje nem mondtak le arról, hogy legyen még egy gyermek a családban, sőt, nagyon örülnének neki. Erika kislánynak és kisfiúnak is örülne. A koruk miatt négyévesnél fiatalabb gyermeket nem fogadhatnak örökbe, de ez számukra egyáltalán nem jelent gondot. A szülők nagy családban nőttek fel, és bíznak benne, hogy egyre többen lesznek.

Forrás: Blikk


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá 1 hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló