Bulvár

Titkok derültek ki Orbán Viktor családjáról: “Egymás ruháit hordtuk”

  • Szerző:nuus
  • 2022.05.17 | 18:18

A miniszterelnök lánya mesélt a gyerekkoráról.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Hype&Hyper oldalon jelent meg egy hosszabb interjú Orbán Ráhellel, amiben főleg arról beszél, mitől is olyan különleges a kismamáknak nyitott bababolt a Hegyvidék Bevásárlóközpontban.

Orbán Ráhel úgy jellemezte magát, hogy első gyermeke, Alíz születése előtt – 27 évesen – tudatos kismama volt, mindennek utána nézett a neten egy-egy vásárlás előtt. Nagyon fontos számára a környezettudatosság, a fenntarthatóság kérdése. Azt mondta: úgy vásárolta a gyerekholmit, hogy a második és harmadik gyermeke születésénél egyre kevesebb dolgot kellett már vennie. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy persze ez azzal jár, hogy Berci fiam szegény néha rózsaszín sportcipőben jár. Ugyanakkor büszke voltam arra, hogy akár 3-4 gyerek is hordta ugyanazokat a ruhákat.

Elmondta, hogy nagyjából hat és fél évvel ezelőtt, az első terhessége idején fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy egyszer szeretne nyitni egy bababoltot, ez valósult meg most. Az interjúban Orbán Viktor miniszterelnök legnagyobb lányának gyerekkorából is kaptunk némi információt, Ráhel azt is elárulta, hogy mindig is tudta, hogy több gyereket szeretne.

Én is nagy családból jövök, mi is egymás ruháit hordtuk, egymás játékaival játszottunk, ugyanabban a kiságyban aludtunk. Ezeknek a dolgoknak számomra értéke van. Nem csak fenntarthatósági, hanem érzelmi okok miatt is lényeges volt, hogy minden gyermekemet ugyanabba a kiságyba fektessem le és ne kelljen egy ruhát három mosás után kidobni, hiszen emlékek fűződnek azokhoz a ruhadarabokhoz

– mesélte Orbán Ráhel.

Forrás: Propeller.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló