6
Bulvár
Tökrészegen tanított vezetni a budapesti oktató – nagyon megszívta
Egy gépjármű-oktató ittas állapotban tanított vezetni Budapesten.
Az illetékes ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a gépjármű-oktatót, aki
úgy tartott órát a közúton, hogy előtte ivott – és nem kakaót.
Bár a kocsit nyilván tanulója vezette, a KRESZ szerint ilyen esetben az oktató minősül a sofőrnek, így nyilván nem ihatna alkoholt – közölte a Fővárosi Főügyészség. Az 56 éves oktató február 23-án, délelőtt adott forgalmi órát, úgy, hogy előtte alkoholt fogyasztott. A rendőrök
Zuglóban, a Kacsóh Pongrác úton kapták le őket,
majd gyorsan előkerült a szonda is. A „tanár urat” a Pesti Központi Kerületi Bíróság ittas járművezetés vétsége miatt mondta ki bűnösnek. A nem jogerős ítélet szerint kétszázezer forint pénzbüntetés mellett 2 évre el is tiltották a járművezetéstől.
Szólj hozzá
Nincs hozzászólás
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.