Bulvár
Már bizonyos, ez okozta Tina Turner halálát!
Tina Turner május 24-én hunyt el, mostanra készült el a jelentés halálának körülményeiről.
Tina Turner május 24-én, 83 éves korában hunyt el. A legendás énekesnő szóvivője közleményben tudatta, hogy a világsztár
svájci otthonában tért örök nyugalomra.

A Daily Mail szerint az énekesnő természetes halállal halt meg. Egy 2016-os memoárjában már bevallotta, hogy fontolgatja az eutanázia gondolatát, mielőtt férje Erwin Bach fel nem ajánlotta számára az egyik veséjét.
Feliratkozott egy segítő szervezethez is,
hogy felkészítse magát a halál lehetőségére, mivel a kezeletlen magas vérnyomása felgyorsította a vesekárosodását. Turner magas vérnyomását 1978-ban diagnosztizálták, 2016-ban pedig a bélrákkal kellett felvennie a harcot. Ezzel egy időben pedig a veséi is leálltak, aminek következtében transzplantációs műtéten esett át.
A Rock’n Roll királynőjének távozását május 24-én
jelentették be, halálának oka eddig ismeretlen volt. Az énekes egyszer elmondta a The Guardian-nek, hogy nem fél a haláltól és reméli, hogy emlékezni fognak rá.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.