Bulvár
X-Factor sztárját a műsor forgatásának ideje alatt erőszakolták meg
Az X-Factor egykori versenyzője elárulta, hogy a műsor 2012-es forgatása alatt egy szállodai portás megerőszakolta.
Lucy Spraggan elmondása szerint a nemi erőszakra Rylan Clark versenyzőtársának 25. születésnapját ünneplő bulija után került sor – írta a Blikk.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/scott-rodgerson-ffH_GkINfyY-unsplash-3-820x547.jpg?x33573)
Spraggan elárulta, aznap este annyit ivott, hogy elájult és a produkciós csapat egyik tagjának kellett visszakísérte a szállodába, ahol a szálloda portása felajánlotta, hogy felkíséri a versenyzőt a szobájába, amit meg is tett, de később visszatért a fiatal nő szobájába.
Másnap a puszta rettegés érzésével ébredtem. Nem hiszem, hogy azóta valaha is éreztem ilyen szintű zavarodottságot. Tudtam, hogy megerőszakoltak, de ezt nem tudtam feldolgozni. Ezért felvettem a ruháimat, és robotpilótára kapcsoltam.
– magyarázta évekkel később az énekesnő.
Bár a produkciós csapat hívta a rendőrséget, és gyorsan letartóztatták a tettest, Spraggan azt mondta, hogy nem voltak felkészülve arra, hogy kezeljék a történteket. Bár a bűncselekmény után anyagi és orvosi támogatást is kapott, ám a tárgyalás lezárása után magára hagyták.
Forrás: Blikk.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.