Bulvár

Schobert Norbi nem csillapodik: Nekiugrott Bíró Icának és be is szólt neki

  • Szerző:nuus
  • 2022.08.12 | 19:18

Nem esik jól neki a lejárató kampány, főleg hogy kontinensen sincs.

A fitneszguru nem áll le, és most Bíró Ica vádjaira reagált, aki azt írta, az ő kazettája indította el Norbi karrierjét, akinek a hálájában nem volt köszönet, a hálája fúrás és utálkozás volt.

Rékával sosem akartunk fitneszt nyitni. Most is tudnánk, de nem akarunk. Amikor kirúgtátok, ott se voltál. A férjed azt mondta neki, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, miután megtudta, hogy elvettem feleségül. Szerette a vendégeit, a munkáját, összetört.

– írta Norbi, aki elmondta azt is, hogy a Nagy fogyás során semmilyen büntetést nem kapott.

Most támadsz engem, támadod a Dávidot, ahelyett hogy felhívtál volna, hogy lépjünk fel együtt a gyűlöletcsoport ellen, amely hírbe hozott. Kedves Ica! Soha nem mondtam semmi degradálót rólad és a hegylakós beszélgetés nem történt meg. A koreográfusod voltam. Nem Te kértél fel, hanem Trunkos András. Nem is tárgyaltunk soha. A színpad előtt, a kamerák alatt tornáztam, úgy követted a ritmust és a gyakorlatot.

– tette hozzá, majd kitért arra, hogy Bíró Ica a mai napig sem találja a zenei 1-et, vagy a 4×8-at.

Érdekel a túrázás? A természet? Akkor nézz bele legújabb videónkba, mielőtt tovább olvasnál. Ez az ország legszebb helyére kalauzol el! 

De azzal kiállni, hogy a karrierem Neked köszönhetem? Persze elolvasták a stáblistát az emberek a kazettádon és engem választottak? Elmondom a karrierem minek köszönhetem.

– szögezte le majd elárulta, hogy a rengeteg fellépésnek, amivel járta az országot. Gajdos Tamásnak, aki behívott az induló Tv2-be és akkora sikert aratott a reggeli tornája élőben, hogy saját műsort kapott, amit önerőből finanszírozott. Így lett az Aerobik Norbival 1998-ban. Aztán megalkotta a Duci Tréninget, majd Pesuth Ritával a Fitness Kickboxot.

Norbi szerint ezek voltak a legsikeresebb hazai fitnesz videók. Béres Alexandra, Változz velem c. első videójának is az ötletgazdája, kivitelezője és a producere volta. Miniszteri kitűntetést is kapott érte. Majd megírta a Norbi Titok c könyvet, ami a legnagyobb példányban eladott, hazai életmód kiadvány lett.

Ennek fényében én voltam az első figura aki szénhidrátcsökkentett élelmiszer vonalat indított itthon. Ez lett az Update.

– emelte ki, és elárulta, hogy beleölte az életét, minden keresetét, az idegeit, 20 évet!

Hol voltál ekkor? Tudjátok Ti, hogy igazából kinek köszönhetem az életem? A képen lévő Rékának! Aki 21 éve hitt bennem és mellettem állt a színpadon, a műtő előtt tördelte a kezét, amikor kiderült, hogy szívbetegnek születtem és úgy építettem fel mindent. Na Réka nem fog kiállni soha, hogy neki köszönhetek mindent, pedig elfogadnám, sőt oda is adnám neki. A mindent! Mert Ő legjobb és a legnagyobb! Nekem biztos! Gyerekek!

– árulta el.

Norbi szerint majd a hatóság mindent kinyomoz és én azt elfogadja, ugyanis nem a médiahiszti a valóság! Tudja, hogy a világot a google analytics irányítja és a nevére sokan kattintanak. Ezért megéri bármilyen cikket írni. De neki nem éri meg. Ő csak nyugalmat szeretne magának, a családjának, mert kőkeményen megdolgozott érte….


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.